Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Stilwel, Peter - Gál Ferenc (ford.): Isten és a császár
8 PETER STILWEL tikus törekvésnek, tehát a fundamentalizmusnak is, amely követeli magának a jogot, hogy Isten nevében beszél és cselekszik. Pedig ezt Isten abszolút transzcendenciája kizárja. Méha Izraelben is bekövetkezik a hatalom megosztása, mégis, a hatalom összessége nem más, mint Isten akaratának a közvetítése, isten választja ki a hatalom hordozóit, ahogy és amikor akarja, hogy kellő időben kinyilatkoztassa terveit és belenyúljon népe történelmébe. Ebben az értelemben választja ki Melkizedeket és Bálaámot, meghívja a prófétákat, és hatalmat ad Cirusznak, a perzsa királynak. Bibliai és keresztény szemléletben a teokrácia nem a papi rend uralmát jelenti, hanem Isten abszolút uralmát. Aki Isten képmására van teremtve, az mind arra hivatott, hogy a teremtés és a megváltás művében együtt tevékenykedjék. Az isteni akarat megmutatkozik az erkölcsi rendben, amely kivétel nélkül mindenkit kötelez,. 3. Demokrácia és erkölcsi törvény. Woodrow-val ellentétben Joao Carlos Espada - aki magát liberális agnosztikusnak mondja - tudatában van az erkölcsi törvény és a vallás jelentőségével a demokratikus társadalomban. Az Egyesült Államok példájából kiindulva megállapítja: „A vallás legfontosabb feladata az, hogy a politikai hatalmat korlátozza és a civil despotizmust megakadályozza... Az amerikai polgárok nemcsak a világi hatalom törvényhozó, végrehajtó és bírói felosztásában hittek, hanem azt is hitték, hogy ez a hármas hatalom együtt sem jelentheti az abszolút hatalmat. Van egy magasabb erkölcsi törvény, amely korlátozza a világi politikai hatalmat és amely számadásra szólít fel. Ez az első egyik nyilatkozat arról, hogy a népszuverenitás miért nem fenyegeti a szabadságot, azzal ellentétben, ami a francia forradalomban történt, amikor az szerencsétlen módon meghatározta, hogy ami a népszuverenitásból kifolyólag végbemegy, az mind igazságos/ II. János Pál pápa az enciklikában azokra gondol, akik eleve elvetik az elvet, hogy az államnak el kell ismerni egy átfogó etikai mértéket, és azt a polgárokra is alkalmazni kell. Olyan mértéket, amely túlmegy azon az etikai minimumon, ami csak arra korlátozódik, hogy mindenkinek legmesszemenőbben biztosítsa a szabadságot, azzal az egyetlen 3 3 C. Espada, Religiao e liberdade na America, in: Publico, 1995, 14.
