Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Az egyházi zene teológiai gondjai
64 JOSEPH RATZiNGER állításával, s ez a hit a politikától független s annál felsőrendűbb volt. Ezért kellett az orgonának szólni a pápa liturgikus tevékenységei alatt is. A császári teológiának ezt a bekebelezését a mai teológiai „tudomány” bizony elég rosszul fogadja és elítéli benne össze-vissza a konstantini imperializmust, a római centralizmust, és az ezeknél is rosszabb hellenizációt. De valójában azok után, amik föntebb elhangzottak, az egész eljárás alapvetően keresztény voltának, a belső logikának és a kényszerítő okoknak világossá kellene válnia: a körülményektől függően, esetlegesen jelentkező elkanyarodás révén elkerülték az Egyház „zsinagógává tételét”. A keresztény hitnek az a szándé- ka-igénye, hogy a Templom örökségét átvéve azt meghaladja, túllépje, és ezt az örökséget transzcendálja az univerzumba. Nos, ez elkezdődött! Az orgona története egyébként még hosszú ideig teopoliti- kai eszköz maradt: ha orgona szólt a karoling udvarban, az azért volt, hogy kifejezze, a karoling udvar sem adja alább, mint Bizánc, mi több, vele egyenrangú; ezzel párhuzamosan a római szokást átvették a püspökök és az apátok; és számos monostorban még egy-két évtizede is az apátot, ha a Pater nosterX recitálta, orgona kísérte, - s ezt úgy kell érteni, mint a liturgia kozmikus koncepciójának egyenes öröksé_23 Ebből kiindulva lehet megfogalmazni a következő tételt: a művészi igényű egyházi zene nem ellentétes a liturgia lényegével; hanem a Jézus Krisztus egyetemes dicsőségébe vetett hit szükségszerű kifejezési formája. Az Egyház liturgiájának köteles feladata felfogni azt az éneket, amit Isten dicsőségére a kozmosz tartogat és azt megszólaltatni. Ez az, amit az orgona jelképez. A liturgia lényege a kozmosz transzponálása, vagyis lelkibbé tétele, spiritualizálása a dicséret énekében, hogy azt fölszabadítsa: másszóval a liturgia lényege a világ humanizálása, emberibbé tétele. Marad az utolsó kérdés, a szakralitás kérdése, a különbségtevés a profán és a szent zene között. Ez a kérdés már az egyházatyák korában is jelen volt, de más problémák majdnem teljesen elfedték. A kérdés akkor vetődött fel nyíltan, amikor a XIV. században a profán és 23 23 Urbánus Bomm.
