Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Az egyházi zene teológiai gondjai
AZ EGYHÁZI ZENE TEOLÓGIAI GONDJAI 65 a szakrális kultúra elvált egymástól, majd élesebben jelentkezett a reneszánsz korban. Egyébként már a XII. században megjelent a többszólamú zene feltűnésekor. A pápák avignoni „fogsága” alatt a római szokások szembesültek a francia művészet eredményeivel.24 Az Egyháznak választania kellett az új zenei formák puritán megtagadása és ezek adaptálása között, ami a liturgiától elvette volna saját jellegét és megakadályozta volna, hogy az emberi valóság forrása legyen, független bármiféle divattól. Az 1324-25-ben kihirdetett Docta SS. Patrum konstitúcióban XXII. János pápa megtalálta azt az utat, ami több volt, mint valamiféle matematikai arányossággal kiötlött megalkuvás-kompromisszum: „Nem önmagában a polifon zene kérdéses..., hanem a gregoráin dallam helyettesítése olyan polifon zenével, ami túlságosan csak az érzékekre hat, és minden liturgikus célt kizár a hangzás, a ritmus és a kifejezésmód révén.”25 A pápa így folytatta: „A többszólamú melodikus énekek társuljanak az Egyház egyszerű énekeihez, de oly módon, hogy a dallam teljessége ne szenvedjen semmi kárt."26 Ez a szöveg tiszteletben tartását jelenti, a dallamot uraló szövegét, és utal a korális ének eredeti struktúrájára, amely az Egyház többszólamú énekének kiindulópontja. Ez az alapelv ellene van annak a fölfogásnak, amely a szövegből ürügyet csinál és azt tönkreteszi, semmibe veszi; ellene van a zenei „hatások" hangsúlyozásának, amelyek az érzékeket elkápráztatják, de az értelmet elhomályosítják. A Trienti Zsinat ezt az irányvételt megerősítette és elmélyítette: semmi profán „ne vegyüljön a szenténekbe vagy a hangszeres zenébe; minden himnusz Isten dicséretét és dicsőségét szolgálja”. Nem a fülek kellemes dallamokkal történő csiklandozásáról van szó, hanem arról, hogy a liturgikus cselekedetek és szavak szíve az égi harmónia felé ragadtassák (rapiantur), valamint az üdvözült lelkek boldogságából történő részesedés felé.27 Ha itt elragadásról (rapLus) és vágyról (desiderius) van szó, melyek az égi harmóniára irányulnak, föl kell 24 K. G. Feilerer: Die Constitutio Docta SS. Patrum Johannes XXII., in: Geschichte der katholishe Kirchenmusik, I—II. Cassel, 1972, I. 379-399. 25 ü. o., 379. 26 ü.o. 380. 27 K. G. Feilerer: Das Konzil von Trient und die Kirchenmusik, in: op. cit. II. 9.
