Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Az egyházi zene teológiai gondjai
AZ EGYHÁZI ZENE TEOLÓGIAI GONDJAI 57 (élet-halál) kérdés az Egyház számára. Ez pedig megfordítva is igaz: a zene - és nem pusztán csak az egyházi zene - számára létfontosságú az adott válasz. Végeredményben ha a zenétől elveszik a vallási terepet, egyből fenyegetetté válik puszta létében, és vele együtt általában a művészet szintén azzá lesz, még akkor is, ha ez nem mutatkozik meg közvetlenül és azonnal. 3. Beigazolódik az is, hogy az egyházi zene teológiai válsága nem különíthető el attól a válságtól sem, amelyen a jelen időben általában a művészetek keresztülmennek. Maurizio Kagel nemrég olyan operát írt, amelyben a kortárs történelem fordítottt irányban zajlik: nem a keresztény spanyolok fedezik föl az inkák, maják Amerikáját, hanem Amerika indiánjai fedezik föl Európát, s megszabadítják keresztény „pogányságától”. Ez a mítosz utópikus program-értékkel bír, a történelemnek így kellett volna történnie, ez lett volna az emberiség igazi haladása a világ egysége felé; az emberek jobban egymásra találhattak volna a kereszténység előtti vagy kereszténység-ellenes világban... Ez és a hozzá hasonló képzelgések nem csupán egyszerű tiltakozást jelentenek a kereszténység ellen. Kulturális választás óhajtanak lenni; a kereszténység által átjárt kultúra megtagadása ez, a kereszténységtől független kulturális kifejezésmód új horizontjainak keresése. 8 A pogányságba visszatért ember számára tehát a keresztény kultúra igénye, megvalósulása fenyegetés-számba megy. Az utolsó évtizedekben a művészet áruvá válása során sok minden tényleg úgy értelmezhető, mint szándékolt nevetségessé-tétele mindannak, ami egészen mostanáig a művészet mint ilyen lényegéhez tartozott; és joggal vélhető mindez kísérletnek, amikor saját nagyságától a megvetés és a gúnyolódás révén akarja önnön magát megszabadítani, hogy ezt meghaladva ismét fölfedezze a korlátok közé n^m szorítható kívánság-igény fölötti magasabbrendűséget. 4. Ez pedig kapcsolatban áll a funkcionalizmus föntebb leírt jelenségével, ami igazi közös nevezője az élet és a világ különböző kortársi fölfogásainak. Hugo Staudinger és Wolfgang Behler rendkívül szelle8 Ezt az álláspontot filozófiailag leginkább C. Lévi-Strauss fejtette ki, főként La pensée sauuage (1962) című művében. A lelki háttérhez lásd G. Martelet: L'audela retrouvé (Christologie des fins derniéres), Paris, 1974, 25.
