Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 1. szám - Isten és császár - Ratzinger, Joseph - Török József (ford.): Az egyházi zene teológiai gondjai

58 JOSEPH RATZINGER Q mesen elemezték a funkcionalizmus mindent elborító jellegét. Na­gyon jellemző, hogy ez az elmechanizálódás végül az ember számára egyetemes modell lesz (technokultúra) és az egész valóság mérhető nagyságokra redukálódik: a redukció lehetősége általános alapelv érvényével rendelkezik. Ebben a művészi alkotás egyediségének jelle­ge többé nem találja meg a maga helyét; helyettesíteni kell tehát a mérhetővel. A művészet a piac törvényei alá kerül, s azoktól befolyá­solva, mint művészet nem tud többé létezni.9 10 11 Az eddigiek fényében világos, hogy az egyházi zene problémái mily kevéssé származnak magától az Egyháztól. Megfordítva, az is világossá vált, hogy a jelen idő és a jelen kori kultúra nehézségei kapcsolatban állnak a kereszténység ún. „válságával”. Ezért a második részben az egész kérdés teológiai gyökeréig kell hatolni: a kereszténység a legko­rábbi kezdeteitől képromboló, igen vagy nem? A művészet területén csak valami felix culpa révén lett teremtő erővé? (Amint Gottlieb Söhngen Salzburgot felix culpa boldog félreértés-bűn névvel illette a herceg-püspök dolgában - mert Mozartnak mecénás kellett!)11 Vagy a képrombolás mégis keresztény-ellenes lenne? - olyannyira, hogy épenséggel a művészet, pontosabban a művészi zene a kereszténység természetes velejárója, alapvető követelménye és az egyházi zenével valójában minden zene új reményt meríthet a kereszténységből. A jelenlegi kereszténység belső válsága onnan fakad, hogy az ortodoxiát (helyes, igaz tanítást) nem tudja többé úgy felfogni, aho­gyan azt a II. Nikaiai Zsinat megfogalmazta és a képrombolást elsődle­ges fontosságúnak tartotta. Ebben az esetben pedig többé nem marad más, mint az öröm reménytelen tudathasadása, a történelem­ben bekövetkezett felix culpa, vagyis a művészet megjelenése előtt; 9 H. Staudinger-W. Behler: Chance und Risiko der Gegenwart, Paderborn, 1976, 97-224. 10 A művészet újrateremtését, annak vallásos gyökerei nélkül leginkább Ernst Bloch szorgalmazta. Szerinte a művész az, aki túlhaladja a határokat. A zseni pedig a rendkívülien elöl járó elme. így minden minőségi jelleg eltűnik, a művészet nem több, mint a holnap elővételezése. E. Bloch „tévedhetetlenül” jósolja, hogy a jövendő világban az atomerőmű és a velencei Szent Márk-székesegyház azonosak. Lásd: J. Hartl: Der Begriff des Schöpferischen bei Ernst Bioch und Franz Baader. 11 G. Söhngen: Der Weg der abendländischen Theologie (Grundgedanken zu einer Theologie des „Weges"), München, 1959, 61.

Next

/
Thumbnails
Contents