Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Wiedenhoefer, Siegfried - Bolberitz Pál (ford.): Beszélhetünk-e politikai teológiáról?
BESZÉLHETÜNK-E POLITIKAI TEOLÓGIÁRÓL 45 Ez a két ellentétes oldal összetartozik a vallási öntudatban, s ez adja meg különlegességét. A mi múló világunkban az isteni csak történeti és tapasztalható megjelenési formában mutatkozhat meg, de a történeti és tapasztalható jelenség nem maga az isteni valóság, hanem csak annak jele. Ezért az isteninek, a szentnek, a szabadítónak a megjelenése - legyen az istentiszteleti vagy politikai cselekmény - szükségképpen a jel jegyében áll. Viszont Istennek minden jele és tanúskodó tette egyúttal elrejtőzködés is. Ezért a fiit szükségszerűen magyarázó és tanúskodó megnyilatkozás, s ugyanakkor szabad ráhagyatkozás Istennek a jelszerű megnyilatkozására és elrejtőzésére. Ezért a hit objektív kifejezése sem lépheti túl a képszerűség, a hasonlat és a szimbólum határait. Ezért a hit mindig olyan út, amelyen a kifejezés és a tanúskodás formái állandó tökéletesítésre szorulnak, hogy a „mindig és mindennél nagyobb Istent, illetve az ő kimondhatatan titkát közelhozzák.” A vallásos hit ezen dialektikus alapmeghatározásából kiindulva két téves továbblépés lehetséges. Az egyik a földi jel és az isteni hatás azonosságának a túlhangsúlyozása, amely elfelejti Isten és a világ különbözőségét, azért kiteszi magát a jel bálványozásának. A másik tévedés volna a földi jel és az isteni valóság különbségének a túlhangsúlyozása, mert azzal megfeledkezik Isten és a világ egybetartozásáról, s ezzel szükségszerűen átmegy a képrombolásba, vagy az isteninek a profanizá- lásába. Az első tévedés a fundamentalizmust jellemzi, a vallásos tapasztalás másik hamis szemlélete pedig a teológiai liberalizmust és szkepszist. Innen érthetők, hogy ezek külön nem állhatnak fenn. Szükségük van egymásra, mint ellenfélre, saját helyzetük, állásfoglalásuk igazolásához. Isten közelségének sokféle jele között azonban nincsenek jelentős különbségek? Például hogyan viszonylik egymáshoz a hivő ember istentisztelete és politikai aktivitása? A keresztény hit alapstruktúrái. A hivő ember átlagos tapasztalata szerint az Istentől elfordult magatartás szükségszerűen felsül. Az ilyen erőltetett kísérlet el van vágva az élet alapjától, önmagát akarja megteremteni, saját létének akar értelmet és megokolást adni, ezért előbb-utóbb önigazolásba, önzésbe süllyed. A hivő keresztények számára nincs is olyan jótett, amely egyúttal ne lenne Isten szolgálata s az isteni kegyelem jele és képe. Csak isteni erő adhat létet és életet. Mivel Istennek ez az életadó, gyógyító és teljességre vezető közelségét és tevékenységét úgy élik meg, mint a háromszemélyű egy Istennek,
