Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Straub, Eberhard - Győrffy Andrea (ford.): Világi hatalom és isteni dicsőség
VILÁGI HATALOM ÉS ISTENI DICSŐSÉG 33 egyesítse. A város alapítása óta a rómaiak kegyeletet éreztek az istenek iránt, s úgy gondolták, hogy az ő intelmükre hallgatnak. Ezért kiválasztott népnek tartották magukat. A császár a római nép méltóságát testesítette meg, s hellenista hatásra egyre jobban kivonták őt a profán szférából, s szentnek, isteninek tekintették. Miután a kereszténységből államvallás lett, csak a keresztet kellett az állami berendezkedés fölé emelni. Mivel az Egyház Istent mindenható Úrnak vallotta, könnyű volt a császár földi uralmát Isten irgalmas hatalmával összekapcsolni. A keresztény császár is úgy kezdett szerepelni, mint Isten képviselője a földön, akinek a kezében kard és kormánypálca van, hogy a rossz emberek által okozott gonoszságot megfékezze, s így a birodalmat Isten békés országának előképévé tegye. Ez a kép azonban a császárt is emlékeztette arra, hogy hatalma kapott hatalom, s fölötte áll egy másik tekintély, amelynek számadással tartozik. Csak Krisztusról lehetett elmondani, hogy „győz, uralkodik és parancsol” (Vincit, regnat, imperat). Isten országának célja a béke megvalósítása a földön, s ezt csak az isteni igazságosságon belül lehetett kinyilvánítani. Isten képviselőjének ezt kellett szolgálni, ha nem akarta, hogy országa rablók barlangja legyen. így a pielas Romana, a régi istenek szolgálata átalakult az egy Isten tiszteletévé, hogy az ő akarata uralkodjon. Az egy Istennek megfelelt az egy császár, s az ő országa képe Isten Országának. Akadt is ilyen politikai teológia, de az ilyen azonosítás ellene mondott a háromszemélyű egy Istennek, akinek a földön nem lehet megfelelője. A gondolat tehát téves volt, de olyan korban, amikor az emberek szemlélhető igazságra vágyódtak, s az elvont fogalmaktól idegenkedtek, nem lehetett elkerülni az ilyen azonosító képek használatát. Ezek méghozzá megvilágították a természetes és a természetfölötti rend közötti hasonlóságot is. A képek változtak aszerint, hogy az uralkodót az Atyával, Krisztussal vagy valamelyik erénnyel mérték össze. De mindegyik ugyanarra a tényre mutatott: minden hatalom Istentől van, és a földi uralkodó csak a Mindenható szolgája és annak az igazságosságnak a végrehajtója, amelynek ő maga is alá van vetve. V. Károly császár és II. Fülöp király olyan trónon ültek, amelynek támláján a fejük fölött Istennek, az Atyának és a Szentléleknek a képe volt kifaragva. Jézus Kriszust kihagyták, mert őt maga a császár vagy
