Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Straub, Eberhard - Győrffy Andrea (ford.): Világi hatalom és isteni dicsőség
34 EBERHARD STRAÜB a király képviselte, mint földi helyettese. Az összehasonlítás a Szentháromság hármas tevékenységéből adódott. Fernandez Navarete még 1619-ben is úgy nyilatkozik, hogy amint Isten, a végtelen bölcsesség, a magasabbrendű kormányzásra angyalokat használ fel, úgy az alacsonyabb, földi feladatokra embereket, uralkodókat választ ki. Salvador de Mallea a királyt arra emlékezteti, hogy utánozza a mindenható Istent, aki a Szentháromság egységében dönt el mindent. így a király is használja fel a bölcsek tanácsát. Ezzel a jámbor szónok arra célzott, hogy az új választott nép, a spanyol, meg fogja találni a tökéletes kormányzást. De hangsúlyozta azt is, hogy a király nem abszolút uralkodó, hiszen alá van vetve a közjónak, s mint Isten megbízottjának azt kell munkálnia. Ezek a törekvések, amelyek az isteni és a királyi kormányzást párhuzamba állították, ma idegenül hangzanak annak a nemzedéknek, amelytől távol áll a régi szónoki stílus és a felnagyított képek sorozata. A hellenista korban kialakított kép a királyságról a XVIII. századtól kezdve lassan elhalványult ugyan, de még századunkban is visszacseng egyes címekben. Az angol királynő használja az „Isten kegyelméből való uralkodó” és a „hit védője” (defensor ßdei) címeket, jóllehet mindenki tudja, hogy ezek csak történelmi emlékek. Az is igaz, hogy a jogállam olyan uralkodó alatt, aki mint élő törvény őrzi a törvényességet, nem a szekularizáció és az evilági racionalizmus eredménye, hanem egy ésszerű alapon végbevitt szakralizálásé. Amit a „politikai teológia" határozatlan fogalmakkal kifejezett, az olyan igyekezet, amely az államot közvetlen kapcsolatba akarja hozni az isteni alapítással, pedig az csak az Egyházra érvényes. Az ilyen állam Barbarossa Frigyes óta a pápaság ellenlábasa lett. Az Egyházzal, mint Krisztus Misztikus Testével szembeállítja misztikus jogi közösséget, a birodalmat, amelynek élén a császár áll, mint Krisztus helyettese. Továbbá ha minden hatalom Istentől van és a császár az isteni hatalmi teljesség képmása, akkor nincs is szükség pápai jóváhagyásra vagy koronázásra. Az uralom magától szent, mert Istentől származik, s az ország Isten orazágának földi képe. így ment végbe a császári hatalom misztifikálása. O az új Főnix, amely újraéled, azért méltósága nem hal meg, hanem folytatódik utódaiban. A császár, mint Isten képmása a földön a „jog lelke” vagy az élő jog, s akik segítségére vannak a kormányzásban, elsősorban a jogtudósok, ők az igazság
