Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Istennek adott válasz - Scheffczyk, Leo - Kovács Ervin (ford.): A cölibátus, mint a papi élet és szolgálat formáló ereje
74 LEO SCHEFFCZYK 2. A Krisztus-egzisztencia kiépítése Fontos továbbá, hogy a keresztény hit középpontjában Krisztus áll, tehát az lényegileg Krisztus-hit. Ez nem csak azt jelenti, hogy Krisztusra, mint minden igazság és minden élet közvetítőjére irányul; hanem azt is, hogy a Krisztussal való eggyéválást is jelenti. „A hit által Krisztus él szívetekben” (Ef 3,17). Emellett a pap Krisztushoz kapcsolódása és Krisztussal való egyesülése különleges fajtájú és egyedülálló jellegű. A pap esetében nemcsak a minden keresztényt a maga egyéni módján kötelező Krisztus-követésről van szó. Ez utóbbi lelki-kegyelmi imperatívusz, amely lényegileg az etikai kategóriákhoz tartozik. Ezzel szemben a pap Krisztussal való egyesülése reális valóságban gyökerezik, nevezetesen az egyházi rend szentségében és az általa létrehozott eltörölhetetlen jegyben. Ez a jegy, mint signum configuratioum, különleges módon hasonlóvá teszi a papot Krisztushoz, a Főpaphoz, az emberek és az Atya közötti közvetítői mivoltában A papnak Krisztussal való konformitást kölcsönöz, amely az ő egzisztenciáját az Isten és emberek iránti teljes odaadás vonásával látja el. Ez az Eucharisztia áldozatának bemutatásakor kezdődik, és az élet áldozatában konkretizálódik. Másrészt nem az egyházi rend szentségéből kell a papi nőtlenség szükségességét levezetni. Hanem a Krisztushoz hasonulás Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére történő osztatlan jelenlétében egészen biztosan ott nyeri el a legnagyobb bensőséget és intenzitást, ahol magában foglalja a tiszta nőtlenség mozzanatát is, ami Krisztus és az apostolok esetében kétségtelenül adva volt.14 (Ennek Szent Péter eredetileg házas állapota nem mond ellent.) 14 Ez az apostolokra vonatkozó állítás végső soron abban az értelemben értendő, ahogyan a pasztorális levelek apostoli rendelkezéseiben jut kifejezésre (lTim 3,2, Tit 1,6), ti. a püspök (presbiter) csak „egyszer nősült ember" lehet, vagyis nem köthet második házasságot (feleségének halála után). Az apostolok meghívásáról szóló újszövetségi történetek (Mk 1,16-20, Mt 4,18-22, Lk 5,28: „Lévi felkelt, mindent elhagyott, és követte őt") és Pál valamint a többi apostolnak és az (ír testvéreinek példája (Kéfásé is), akik missziós útjaikra egy vallásos asszonyt is magukkal vittek (aki biztosan nem a feleség volt: lKor 9,5) végérvényesen eldönti, hogy a nőtlen élet gyakorlatilag hozzátartozott a missziós apostolsághoz.
