Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Istennek adott válasz - Scheffczyk, Leo - Kovács Ervin (ford.): A cölibátus, mint a papi élet és szolgálat formáló ereje
A CÖLIBÁTUS, MINT A PAPI LÉT ÉS SZOLGÁLAT FORMÁLÓ EREJE 73 ségszerűen az Egyház világ felé való nyitásának ellentétjeként jelenik meg. A sokat hangoztatott nyitottságot pontosan az értelem elzárása jellemzi az értelemfeletti és természetfeletti elől, noha ez utóbbi a természetet nem hamisítja meg, hanem felemeli és felülmúlja. Mindennek a fordítottja is érvényes: ha valaki a cölibátust ebből kiindulva a „Mennyek Országára” irányuló hittel megérti és vállalja, akkor az ő számára a cölibátus hajtó- és formáló erővé, radikális, az egész életet, testet és lelket átjáró hit hatékony jelévé lesz. A cölibátus így a szilárd hit belső formájává, leikévé válik az esetlegességekkel teli világban. A Mennyek Országáért tiszta nőtlenségben élő pap hatékony tanúja lesz annak a hitnek, amely képes „felfogni, mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység, megismerni Krisztusnak minden ismeretet fölülmúló szeretetét” (Ef 3,18). Ezért mondhatja Ágoston a szüzességet olyan erőnek, amely teljességre vezeti el a hitet, amikor így ír: Mentis uirginitas est fidei catholicae integritás,13 A virginitas, amely a papi cölibátus magja, teljességet, totalitást radikalitást kölcsönöz a hitnek, amelyet mindig az a veszély fenyeget, hogy eszmévé vagy elméleti ismeretté lesz. Ha a papnak az a feladata, hogy saját maga számára éppen úgy, mint a hívek számára a „hit embere legyen, akkor a helyesen értett és gyakorolt cölibátus ennek a teljesség felé tartó hitnek a kiemelkedő tanúsága. így nézve, a cölibátus alapja elsősorban nem a keresztény valóság egyetlen részmozzanata, lett légyen az akár a virginitas eszméje, akár a pap magasabb fokú aszketikus kötelessége, akár a pap által kiszolgáltatott szentség (elsősorban az Eucharisztia) valamely vonatkozása; hanem az az átfogó valóság, amely maga a természetfeletti kinyilatkoztatott hit. Miatta válik a hűségesen élt cölibátus egyedülállóan hatékonnyá és tanúságtevő jellé, amelyet persze helyesen kell „felfogni” (v.ö. Mt 19,12). A mindenkori racionalisták azonban nem tudják felfogni, mivel nem ismernek el semmilyen magasabbrendű valóságot. 13 Sermo Denis 25,8.
