Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Istennek adott válasz - Ratzinger, Joseph - Gál Ferenc (ford.): Az "új szövetség" az üdvösség történetében
52 JOSEPH RATZ1NGER Milyen hagyományról van itt szó? Nyilvánvaló, hogy Máté-Márk a kehely feletti szavakat a Sinai-szövetséggel hozza kapcsolatba. Ott Mózes az áldozati vérrel először az oltárt hintette meg, amely istent jelképezte, utána a népet, s közben ezt mondta: „Ez a vér a szövetségé, amelyet Isten ezen szavak alapján kötött veletek” (Kiv 24,8). A szavakban ősi elképzelések fordulnak elő és jeleznek egy magasabb szintet. G. Quell a szövetség ősi eszméjét, ahogy az a pátriárkák történetében előfordul, így határozta meg: „Szövetséget kötni azt jelenti, hogy belépnek egy idegen vérközösségbe, illetve a partnert a saját közösségükbe bevonják. így alakul ki a jogi közösség. Az így létrehozott fiktív vérrokonság a résztvevőket testvérekké teszi, mintha húsuk és csontjuk ugyanaz lenne. A szövetség teljességet, békét alakít ki.”9 A véres áldozat a Sinai-hegynél azt jelentette, hogy Isten ugyanúgy jár el, mint a törzsek egymás között, amikor szövetséget kötnek. Titokzatos rokonságba lép az emberekkel, azért hozzájuk tartozik, azok meg őhozzá. A Sinai-hegynél a szövetséget tartalmilag a Szövetség könyve jelentette, amit felolvastak. Az isteni szó elfogadása és életté váltása által alakult ki az a „rokonság”, amelyet a vér-szertartás jelképezett. Amikor pedig az utolsó vacsorán Jézus a kelyhet átnyújtotta tanítványainak és kijelentette: „Ez az én vérem, a szövetségé” - akkor a Sinai-hegynél elhangzott szavakat valósággá tette, és megvilágította annak mélységét. Ami ott végbement, az átszellemiesítés és egyben realizmus. A szentségi vérközösség, ami itt kialakult, összekapcsolta a tanítványokat Jézus emberségével és isteni titkával, s kialakult a testiséget is átható közösség. Pál apostol ezt a közösséget merész és drasztikus módon illusztrálta a Korintusi levélben: „Nem tudjátok, hogy aki a parázna nővel egyesül, egy testté válik vele. Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélekké válik vele” (lKor6,16). Itt azután egy egészen másfajta rokonság is kiviláglik. A Krisztussal és Istennel létrejövő szentségi közösség kiemeli az embert saját anyagi és múlandó világából, s felemeli az isteni szférához, amit az apostol a „pneuma”, a lélek szóval érzékeltet. A kiáradó Szentlélek új létmódot kölcsönöz az embernek. 9 TWNT, uo. 115. kk.
