Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 4. szám - Istennek adott válasz - Scheffczyk, Leo - Erdő Péter (ford.): Hit és vallás

HIT ÉS VALLÁS 27 különbséget kell tenni az elmélet és a gyakorlat, az eszmény és a valóság között. Az élet odaadása ott van a mindennapi élet fáradozá­saiban, a szeretet gyakorlásában és a szenvedés elviselésében. A vértelen vértanúságról Aranyszájú Szent János (f406) már kifejezetten beszél. Figyelmeztet, hogy a súlyos betegséget is viseljék el erős lélekkel Istenért.23 Nagy Szent Gergely pedig így nyilatkozik: „Most nem az üldözés idejét éljük, de a békés élet is lehet vértanúság. Nem a nyakunkat kell bárd alá helyezni, hanem szívünk rendetlen hajlamait kell lenyesegetni.”24 25 A vértanúság tehát tanúskodás az élő hitről, amely az Egyházban található, s ebben az értelemben a tanúskodásnak közösségi je­lentősége van, s erre már az apostol utal: „Kiegészítem testemben, ami híja van Krisztus szenvedésének, az Egyház javára” (Kol 1,24). Vagy más helyen ezt kéri: „Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok” (Róm 12,1). A vérta­núság gondolata tehát nem felhívás a lelkesedésre, és nem is a vértanúk korára való emlékezés, hanem a Krisztusba vetett hit ko- molyságának és az örök élet reményének a megjelenítése. A világ előtt tanúságot tevő keresztények számára biztosítja a hitelességet, mert segíti a Krisztus sorsához való hasonulást.26 Végső fokon pedig figyelmeztet a keresztről szóló tanításra, „amely sokak előtt balgaság, de a meghívottak számára Isten ereje és bölcsessége" (lKor 1,18.24). Fordította: Erdő Péter 23 Homilia ad IThess. 24 Homilia in Ev. I. 3,4. 25 S. Th II. II.q 124,a 4. 26 H. (1 Balthasar, Cordula oder der Ernstfall, 1966.

Next

/
Thumbnails
Contents