Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Istennek adott válasz - Dulles, Avery - Török József (ford.): A hit egyházi dimenziója
Avery DULLES A hit egyházi dimenziója A mai individualista beállítottságban meglehetősen idegenül hangzik, ha a hit egyházi vonatkozásáról beszélünk. A filozófus Alfred North Whitehead például így ír: „A vallás az ember sajátos egyedi létéből táplálkozik.”1 Az Egyesült Államokban ma általában úgy tekintik a vallást, mint az ember magánügyét, amely rajta kívül senki másra nem vonatkozik. Gyakoriak az ilyen kijelentések: Senki nem írhatja elő nekem, hogy mit tegyek. Ez a felfogás az Egyházat nehéz helyzet elé állítja, hiszen küldetése fontos részének tartja annak hirdetését, amit az embereknek hinniük kell. Az Egyház az embereket a kereszténység számára akarja megnyerni, mégpedig a „hagyományos hitszabály” szerint. Viszont az amerikai felfogás azt sugallja, hogy mindenki a maga útját kövesse, saját érzelmeinek adjon kifejezést. Dicsőítik a személyes autonómiát, és akárhányszor a különvéleményt. 1. Individualizmus és közösségi hit. Annak ellenére, amit az individualizmusról hallunk, mi, amerikaiak, társas lények vagyunk. Legtöbben közülünk csoportokban utaznak és éppen úgy gondolkoznak, mint szomszédaik és munkatársaik. Gyakran gondolom, hogy több lenne a vallásos hit, ha ítéleteinkben függetlenek lennénk egymástól. Mivel minden egyház valamilyen tanítást elfogadó kisebbség, azért csak olyanok maradnak bennük, akik megkérdőjelezik a társadalom uralkodó felfogását. A vallási individualizmusban tehát van valami igazság. Whiteheadnek igaza van, amikor kiemeli: ,Aki soha nem egyén, az soha nem vallásos.”1 2 Ha a hit autentikus és komoly akar lenni, akkor kell, hogy egyéni meggyőződés legyen. Az evangéliumból világos, hogy Jézus Krisztus Istenének elfogadása nagyon is személyes ügy. Istenhez belső imádással 1 A. N. Whitehead, Wie entsteht Religion, Frankfurt, 1985, 15. 2 Clo. 16 kk.
