Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Pucelj, Jose - Győrffy Andrea (ford.): Egyház és állam
26 JOSE PUCEU Nagy Konstantin megtérésével fordulat állt be: egyrészt az Egyház polgárjogot, majd több kiváltságot kapott és ezzel segítette a birodalom ügyét, másrészt a császár engedményei magukkal hozták az Egyház belső ügyeibe való beavatkozás lehetőségét. 11. Konstantin császár pl. 353-ban, az Arles-i zsinaton elérte, hogy a résztvevők elítélték Athanáziosz alexandriai püspököt, mert az ariánusokkal szemben védelmezte a hagyományos hitet. A császártól való félelemből még a pápai követek is aláírták a határozatot. Jovianus császár azonban már nem kedvezett az ariánusoknak, s akkor több püspök, aki azelőtt Athanásziosz ellen szavazott, most az új császár vonalába állt. Érthető, hogy akik nehéz időkben is hűségesen kitartottak az Egyház hite mellett, ironikusan megjegyezték: „Hol marad a Krisztusba vetett hit és a neki kijáró hódolat, ha akadnak püspökök, akik a császár kedvéért ma katolikusból eretnekek lesznek, holnap pedig eretnekből újra katolikusok?”3 Theodosius császár alatt még szorosabb szövetség jött létre az Egyház és az állam között, mert ő 380-ban a kereszténységet államvallássá tette. (Legalábbis azt hitte, hogy azzá teheti. A szerk. megj.) De ebben a korban is akadtak bátor emberek, akik nem vetették alá a kereszténységet az állam érdekének. Ambrus milánói püspök Theodosius császártól nyolc havi vezeklést követelt, mert Szalonikiben egy katonatiszt halálát több ember kivégeztetésével bosszulta meg. Természetesen akkor is voltak gyenge és megalkuvó egyéniségek. Aranyszájú Szent János konstaninápolyi püspököt püspöktársainak egy csoportja letettnek nyilvánította, mert bírálta Arcadius császár viselkedését és a császári udvart. A megokolás ez volt: „A császár Istentől kapott hatalmat a püspökök felett is, fölötte nincs senki, mindenki felett uralkodik és tehet, amit akar."4 A középkorban is akadtak teológusok, mint Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás és később Beliarmin Szent Róbert, akik helyeselték az Egyház és az állam közötti szövetséget. Bár mindkettő önálló a maga területén, de mivel a kereszténység az államot segíti, azért az állam köteles védelmezni az Egyházat. Csak a felvilágosodás korában kezdték hangoztatni, hogy az állam gyakoroljon türelmet a vallásokkal 3 Lásd: H. Rahner, Kirche und Staat im frühen Christentum, 1961, 94. 4 ü. o. 212.
