Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Isten és császár - Pucelj, Jose - Győrffy Andrea (ford.): Egyház és állam
EGYHÁZ ÉS ÁLLAM 27 szemben. Abból indultak ki, hogy minden vallás emberi mű, egyformán jó, s az állam részéről igazságtalanság volna, ha valamelyiknek elsőséget adna. Minden vallásban van valami igazság, azért mindenkinek joga van ahhoz, hogy saját életútját kiválassza. Az állam a hitbeli dolgokba nem avatkozhat bele, és semlegesnek kell mutatkoznia. Az Egyház ellene mondott ezeknek a követelményeknek. Nem fogadta el azt a vallási relativizmust, amely szerint a katolikus hit is csak egyike lenne az Istent kereső utaknak. Meggyőződése, hogy Krisztus az egyetlen út Istenhez, s ebből következik, hogy az igazságnak előjoga van a tévedéssel szemben. A hitre ugyan senkit sem szabad kényszeríteni, de nem lehet minden vallást egy sorba állítani, akár birtokolja az igazságot, akár nem. XIII. Leó pápa tudatában volt annak, hogy a modern európai állam világnézetileg semleges magatartást mutat, és az lmmortale Dei kezdetű enciklikában ezt írja: „Ha az Egyház nem is vallja, hogy a különböző vallási formák ugyanazt a jogot élvezik, mint az igaz vallás, mégsem kifogásolja, hogy a kormányok állami előnyök érdekében vagy nagyobb baj megelőzése miatt eltűrnek különféle hagyományokat és szokásokat”.5 A II. Vatikáni Zsinat új fordulatot hozott az Egyház és az állam viszonyában. Ennek tanúja a vallásszabadságról kiadott dokumentum (Dignitatis humanae), s ebben a személy jogát előnyben részesíti az objektív igazsággal szemben.6 Míg a korábbi meggyőződés az volt, hogy a tévedést nem lehet egy vonalba állítani az igazsággal, most a személy méltósága a kiemelt téma. Az Egyház továbbra is vallja, hogy a kinyilatkoztatott igazságot képviseli, de tudja, hogy azt mindenki saját szempontjai szerint fogadja el: „Az emberi személynek joga van a vallásszabadsághoz. Ez a szabadság abban áll, hogy az embernek mentesnek kell lenni akár egyesek, akár csoportok oldaláról jövő emberi kényszertől” (DH 2). A zsinat nemcsak eltűri a hit szabadságát, hanem az emberi személy méltóságával, mint belső joggal alapozza meg. Vagyis az Egyház elismeri a személy jogát, hogy maga döntsön világnézeti kérdésben. Ez viszont nem azt jelenti, hogy az ember önhatalmúlag dönt arról, amiről akar. Erkölcsi kötelessége ugyanis az igazság, keresése, elsősorban a vallási igazságé, amely az élet értel5 lmmortale Dei enc. 1,16. 6 B. Sutor, Politische Ethik, Paderborn, 1992, 168.
