Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Scheffczyk, Leo - Erdő Péter (ford.): A bűnbánat szentségének sajátos üdvözítő hatása
62 LEO SCHEFFCZIK I. A válság okai Egy ilyen rövid tanulmány keretében a válság diagnózisának megállapításakor csak néhány kétségbevonhatatlan tény felsorolására szorítkozhatunk, s nem igényelhetjük a teljességet. A válság lényeges és alapvető elemeként kell említenünk a szentségi gondolkodás és a szentségi érzékelés bizonyos mérvű elsorvadását. Ha az egyik híres kortárs teológus szerint a szentségek nem egyebek, mint „csupán sajátosan kiemelt, történelmileg határozottan kézzelfogható eseményei egy üdvtörténetnek, mely egészében véve azonos az ember életével”; ha tehát eszerint a szentségek csak azt hangsúlyozzák és fejezik ki, ami az élet egzisztenciális megvalósulásában történik, akkor egyedülálló fontosságuk már elmosódik. Így verhetett gyökeret gyakorlatilag az a félreértés, ami egy katolikus keresztény hitelesen megőrzött szavaiban eképpen fogalmazódott meg: „Ha házaséletem folyamán valami helytelent teszek, elmondom a feleségemnek. Ehhez azonban papra nincsen szükségem”. Hős, az önkéntelen gyakorlat, esetlen szavakkal, a maga módján pontosan ugyanazt mondja, mint amit a tudós teológus magasabb, elvont szinten fejt ki. Az előbb megnevezett válságjelenséget, a szentségi jelleg háttérbeszorulását mindkettő igazolja. A sorvadás a bűnbánat szentségét illetően különösen drasztikus formában jelentkezik. Ennek oka, hogy a bűnbánat már a kezdet kezdetén a legigényesebb és a legterhesebb szentség volt. Egyaránt vonatkozik ez az elméletre és a gyakorlatra; a felvevőre és a kiszolgáltatóra. Nem véletlen, hogy megjelenési formáit ez a szentség változtatta fejlődése folyamán a leginkább. Ez természetesen a tanításban és a teológiában is megmutatkozott. A hamis fejlődési irányzatok olyan erőteljesen jelentkeztek, hogy egy dogmatörténész például az ősi „kánoni vezeklésnek” a patrisztikus kor végén bekövetkezett hanyatlásáról megállapította: ekkor „az egyházi bűnbánat fejlődése végleg holtvágányra” futott. A megállapítás a mai vitát illetően mindenképpen kétértelmű. Indokul használhatják azok, akik az Egyházban a bűnbánat ügyének gyökeres megváltoztatásáért szállnak síkra. Hangoztathatják: eljött az ideje, hogy mindent élőiről kezdjünk. Ez mondjuk akkor történne meg, ha az a tendencia, hogy a bűnbánati liturgiákat formális szentségi jelleggel ruháznák fel, megvalósulna. Ez így nyilvánvaló. Azonban ez
