Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Ratzinger, Joseph - Lénárd Ödön: A liturgikus megújulás
A LITURGIKUS MEGÚJULÁS 55 csotatban a II. Vatikáni Zsinat nem takarékoskodott a dicséretekkel, arra biztatva, hogy ne csak mentsük meg, hanem gazdagítsuk is „nagy-nagy buzgósággal” azt, amit a zsinat „az Egyház kincsének” neuez, és ami így az egész emberiség kincse is. De... „De mennyi liturgikus tolta félre ezt a kincset, azzal, hogy »ezoterikus« (zárt körű). Félretették azzal a jelszóval, hogy a zsinat utáni liturgia mindenki számára és bármely pillanatban »megközelíthető« legyen. Tehát nincs többé »egyházi zene« - legfeljebb különleges alkalmakra száműzve a katedrálisokba - csak »szokvány zene«, dalocskák, könnyű dallamok, ami éppen divatos.” Itt aztán a bíboros könnyen rá tud mutatni, hogy elméletben és gyakorlatban milyen nagymértékű a zsinattól való eltávolodás. A zsinat szerint „az egyházi zene maga is liturgia, és nem hangját, és nem egyszerűen csak járulékos díszítés. S a bíboros szerint a tényekre támaszkodva könnyen ki lehetne mutatni, hogy „a szépség elmellőzé- se" a „lelkipásztori csőd” egyik okának bizonyult. Ezt mondja: „Egyre nyilvánvalóbb lett az a meghökkentő elszegényedés, ami ott mutatkozik meg, ahonnan elűzik a szépet, és mindent csak a »hasznosság« szempontjainak rendelnek alá. A tapasztalat bebizonyította, hogy ha egyedül a »mindenki számára való hozzáférhetőség« szempontjaihoz tartjuk magunkat, attól a liturgia sem érthetőbb, sem nyitottabb nem lesz, csak szegényebb. A liturgia »egyszerűsége« nem jelent se szánalmasságot, se olcsóságot. Van a banálisból származó egyszerűség, és olyan is, ami a történelmi, kulturális vagy lelkiélet gazdagságából ered... Száműzték az Egyházból a nagy zenét, folytatja, az »aktív részvétel« nevében. De ez a »részvétel« miért nem jelentheti a lélek és az érzékek útján történő felfogást? Odahallgatni, felfogni, felindulni - mindezekben valóban nincs semmi »aktivitás«? Ez nem lekicsinylése az embernek? Hiszen a pusztán szóbeli kifejezésre való korlátozását jelenti, pedig ma már tudjuk, hogy mindaz, ami bennünk értelmileg tudatos és felszínre jut, csak csúcsa a jéghegynek, azzal hasonlítva össze, amit az ember egésze jelent. És ezt senki nem azért kérdezi, mert szemben áll azokkal a törekvésekkel, amik az egész nép éneklésére vonatkoznak. De ez a »szokásos« zene nem lehet kizárólagos, mert ezt nem igazolják sem a zsinat, sem a lelkipásztori szükséglet.” Joseph Ratzinger különösen a szívén viseli az egyházi zene témáját. ügy fogja fel ezt, mint a „érdekektől nem befolyásolt” szépség
