Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Isten és emberek műve - Ratzinger, Joseph - Gál Ferenc (ford.): Az Eucharisztia ünneplésének formája és tartalma
30 JOSEPH RATZINGER hitetlenek is közeledhetnek hozzá. Az világos, hogy a keresztény egyházi hagyomány az Eucharisztiát nem Jézusnak a bűnösökkel való asztalközösségéből magyarázta, s az nem is volt egyszerű folytatása Jézus és a tanítványok mindennapi közös étkezésének. Ez ellen szól az Eucharisztia ünnepi jellege. Ugyancsak erre mutat az is, hogy az apostoli Egyház általában hetenként ünnepelte az Eucharisztiát, elsősorban a hét első napján, Jézus feltámadásának emlékére. (Jel 1,10; ApCsel 20,7; lKor 16,2).14 Ugyancsak a bűnösökkel együtt étkezésre való hivatkozás ellen szól az Eucharisztia zárt jellege, amely a húsvéti szertartásból követezett. Az ószövetségi vacsorát családi közösségben költötték el, s ennek megfelelően a keresztények is a maguk zárt körében ünnepelték. Látjuk tehát, hogy a keresztény Eucharisztia nem egyszerűen az utolsó vacsora ismétlése, hiszen azt mint olyant nem is lehetett ismételni. A zsidó húsvét az év egyszeri ünnepe volt, és a holdnaptárhoz kötődött. Viszont a keresztények az apostolok idejében már hetenként ünnepelték. Az ünnepi jelleget és a részvétel zártságát átvették ugyan, de mégis kirekesztették az ószövetségi öszefüggésből. Inkább a „Az Úr napjával” való öszefüggése alakult ki, azaz a feltámadt Krisztussal való találkozást látták benne. A hét első napja a teremtés kezdetére és Jézus feltámadására utalt, s egyúttal az új teremtésre, amely őbenne megjelent. Ez lett az Eucharisztia igazi kerete.15 A végleges forma. Tehát megállapíthatjuk, hogy az utolsó vacsora emléke benne van az ősegyház szeretetlakomájában, az agapé- ban. A közösség gyarapodásával azonban ez a forma nem maradhatott meg. Pál apostol már el is választja az „Úr vacsoráját” a közösség étkezésétől, amelyben az emberi gyarlóság hamar megmutatkozott (lKor 11,22). A szétválasztás másutt is végbement, s ezzel nyitva állt az út a harmadik fejlődési fok előtt, ahol azután véglegesen kialakult a szentség egyházi formája.16 Ennek a formának az első tanúsítását Pliniusnnak Trajanus császárhoz írt leveléből kapjuk, amely a keleti vidékek eucharisztikus szertartásáról tesz említést.1 Az 14 Ennek nem mond ellent az, hogy a III. század óta nyugaton divatba jött a naponkénti szentmise. A vasárnapnak megmaradt a különös jelentősége. 15 J. von Allmen, Ökumene im Herrenmahl, Kassel, 1968, 207. 16 H. Schürmann, Die Gestalt der christlichen Eucharistiefeier, 92.
