Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 1. szám - Isten és császár - Spieker, Manfred - Gál Ferenc (ford.): Kereszténység és független alkotmányos állam

18

MANFRED SPIEKER

ezeket a jogokat, azért nevezhetők természetjognak, egyetemesnek és sérthetetlennek. Sem az egyes ember, sem csoportok, sem az állam nem veheti el őket, mert végső fokon a Teremtőtől származnak.12

Mondhatjuk az emberi jogokat keresztény örökségnek? Ez az állítás magyarázatra szorul éppúgy, mint az alkotmányos állam és a kereszténység viszonya, hiszen a történelem folyamán előfordultak ütközések az Egyház és az emberi jogokat követelő csoportok között. Ahogy a francia forradalomban megfogalmazták az emberi jogokat, az a felvilágosodás eredménye volt, vagyis egy racionalista és individualista emberképé, s egyúttal fegyver akart lenni az Egyház ellen. Aki viszont az egyén autonómiáját az emberi jogokra való hivatkozással az erkölcsi renddel szemben kijátssza, szembekerül az Egyházzal. Ezért a XIX. században az Egyház viszonya az emberi jogokhoz külsőleg nagyon változatos. Benne van a tartózkodás, az elutasítás és a szembenállás.13 Az emberi jogok bekerülése az Egyház szociális tanításába összetett folyamat eredménye, és csak a XX. század közepén jutott nyugvópontra14 15. Ennek ellenére az emberi jogok számára a talajt a kereszténység készítette elő. Az előzmények benne voltak a keresztény tanításban, amely hangoztatta az emberi nem egységét, a személy méltóságát, az egyéni felelősséget, a felebaráti szeretetet és a világban való érvényesülés lehetőségét.1

A személy szabadságának és méltóságának elismeréséből az alkotmányos rendszer számára három további következmény folyik, s ezek is keresztény örökségek: a demokrácia, a hatalom megosztása és a világi társadalom. A demokráciára vonatkozóan két ellenvetéssel találkozunk: A demokrácia nem régibb, mint a kereszténység? Nem kellett ezt is az Egyházzal szemben megvalósítani? Igaz, a demokrácia az antik görög világból ered. Már Arisztotelész politikai filozófiájában nagy szerepe van. De ott a vezető eszme nem a polgár szabadsága, hanem az uralom szilárdsága, s így benne vannak az arisztokratikus és a monarchikus elemek is. Csak a kereszténység adott a demokráciának emberközpontú értelmet, bár kerülő úton.

12 II. János Pál, Christifideles laid, 1988 de. 30.

13 Justitia et Pax Bizottság kiadványa, München 1976.

14 Gaudium et Spes, 76.

15 J. Isensee (P. Kirchhof, Handbuch des Staatrechts, V. 1992, 374.