Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Egyház és fiatalság - Scheffczyk, Leo - Gál Ferenc (ford.) - Erdő Péter (ford.): Az Egyház mint Jézus Krisztust jelképező teljes szentség
AZ EGYHÁZ MINT JÉZUS KRISZTUST JELKÉPEZŐ TELJES SZENTSÉG 47 amelyet Isten a szövetségben jegyese felé mutat, a jegyes hűtlensége miatt kénytelen a fenyegetés és az ítélet formáját ölteni (Oz 2,10-17). De mögötte azonnal felűtnik az új, végérvényes szövetségi és jegyesi viszony ígérete is (uo. 22). Az Újszövetség úgy látta, hogy ez a jövendölés teljesedett Isten új népében, azért átvette a jegyes képét, átalakította és új szellemmel töltötte ki. Itt már Krisztus a vőlegény (Jel 21,2), aki odaadta magát az Egyházért, hogy megszentelje és az élet igéje által a keresztség fürdőjében megtisztítsa (Ef 5,26). Ez az új jegyesi viszony most már a menyasszony, vagyis az Egyház oldaláról is felbonthatatlan. Ennek alapja az, hogy a Krisztus által megszentelt jegyest a szentség Lelke tölti el, s ezért nem fordulhat el vőlegényétől. Hiszen egy Lélekkel egy testté lettünk a keresztség által (lKor 12,13). A Jelenések könyvében a jegyes a mennyei Jeruzsálem tündöklő színeiben ragyog, s mint a vőlegény számára feldíszített menyasszony jelenik meg. Ez ugyan az Egyház végső teljességére vonatkozik, de már most is ott van a mennyben, s egységet alkot a földi Egyházzal, amelyben a megvalósulás folyamatosan végbemegy. Amíg a „jegyes” motívum az Egyház titkát inkább személyi-egyedi értelemben fejezi ki, addig az Isten népének képe arra való, hogy figyelmünket az Egyház titkának közösségi, szociális és egyetemes szempontjára irányítsa. Ennek a képnek az ószövetségi gyökere többszörösen jelentkezik az Újszövetségben, különösen amikor Isten kijelentéseit idézi: „Én Istenük leszek, ők népem lesznek” (Ez 37,27; 2Kor 6,16; Zsid 8,10; Jel 21,3). Az Ószövetségben Izraelnek, mint Isten népének a kiváltságát az Egyiptomból való csodálatos kiszabadítás alapozta meg, amit Mózes vitt végbe (Kiv 6,6kk), továbbá a szövetség- kötés (Lev 26,9-12; MTörv 7,6). De ott is érvényes - főleg a prófétai igehirdetésben -, hogy csak a jövő Izraelje lesz a szó teljes értelmében Isten népe. Az apostoli Egyház az Újszövetség számtalan kijelentésében érzékelteti, hogy magát Isten végleges népének tudja, a végső idők közösségének. Ezzel adva van a kapcsolat az Ószövetségnek Isten népéről tett kijelentéseivel. Ez főleg a kiválasztás és a kegyelem gondolatára érvényes. Az Újszövetség is éppúgy vallja Isten szabada- karatú cselekvését, mint az Ószövetség: „Azelőtt nem voltatok isten népe, de most az vagytok. Azelőtt nem találtatok kegyelmet, de most kegyelmet találtatok” (lPt 2,10; utalva Oz 1,6 és 2,3-ra). A kegyelem,
