Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Egyház és fiatalság - Scheffczyk, Leo - Gál Ferenc (ford.) - Erdő Péter (ford.): Az Egyház mint Jézus Krisztust jelképező teljes szentség
46 LEO SCHEFFCZYK Krisztusban gyökerező titkáról beszél. Az Újszövetség úgy közeledik az Egyház szentségi titkához, hogy a titkot olyan koncentrikus körökkel veszi körül, amelyek a középpont felé állandóan szűkülnek. Ezt a képek sorozatával éri el, amelyeknek ószövetségi gyökerük van, de itt új fényt kapnak. Az Úszövetségből való a nyáj (fPt 5,2) és a juhakol képe (Jn 10,1-10) az Istenben összegyűlt közösség kifejezésére. Az Úszövetségben Isten maga a nyáj pásztora (Iz 40,11; Ez 34,11), ő legelteti, felkeresi, összegyűjti, óvja a szétszéledéstől és jó legelőre vezeti (Ez 34,14). Az Újszövetségben Krisztus a jó pásztor (Jn 10), ő a nyáj számára vezető, szabadító, az élet osztogatója és az egyetlen igazi őr az ajtónál (Jn 10,7). Az Ószövetségben Isten és a választott nép kapcsolatáról van szó, ez itt Krisztus és a benne hívők kapcsolatává válik. Az ószövetségi előképnek az ilyen keresztény „véglegesítése” más képeknél is megtalálható az Újszövetségben, s ezek a képek is az élő, szerves világból valók. így lesz az Egyház az Isten szántóföldje (lKor 3.9) vagy gondozott szőlője (Mt 21,33-41). Az Ószövetségben Isten maga a szőlő tulajdonosa (Íz 5,1-7). Ő ülteti és gondozza. Izrael pedig mint Isten népe a szőlő, amelyet Isten éretlen, keserű gyümölcse miatt átenged a pusztulásnak. Az Újszövetségben a kép bensőséges és elmélyült. Jézus az igazi szőlőtő (Jn 15,1), s tanítványainak benne kell maradniuk, mert tőle kapják az éltető erőt. Más életösszefüggésből inkább a művészet és a kézművesség területéről valók azok a képek, amelyek az Egyházat épületnek (lKor 3.9) , Isten házának (Iz 5,11; Mt 10,6; lTim 3,5; Jel 3,12) mondják, amely élő kövekből épült (lPt 2,5), s amelynek szegletköve (Mt 21,42) és alapköve (lKor 3,11) maga Krisztus. De az Újszövetségben a fő hangsúly az emberi személyes valóságnak megfelelő képeken van, s azok mutatják be az Egyház viszonyát Istenhez és Krisztushoz. A legmélyebb értelmű és a legbeszédesebb képek azok, melyek az Egyházat úgy jellemzik, mint Krisztus jegyesét (összekapcsolva a mennyei Jeruzsálem képével), mint Isten népét és Krisztus testét. Már az Ószövetségben úgy szerepel Izrael, mint Istennek kiválasztott és gyakran hűtlenné váló jegyese (Iz 5,1; Jer 2,2; Oz 2). Ozeás utal a legnagyobb gyöngédséggel a jegyesi viszonyra Isten és Izrael között, de a mély drámaiságot is felfedi, mert az a szeretet, irgalom és hűség,
