Communio, 1996 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Egyház és fiatalság - Scheffczyk, Leo - Gál Ferenc (ford.) - Erdő Péter (ford.): Az Egyház mint Jézus Krisztust jelképező teljes szentség
Leo SCHEFFCZYK Az Egyház mint Jézus Krisztust jelképező teljes szentség I. Az ősszentségtől az Egyházig mint teljes szentségig 1. Az Egyház profán és misztikus-szentségi értelmezése a. Az egyház új, lényegi szemlélete Aki Jézus Krisztus titkát szemléli és a Kalcedoni Zsinattal hiszi benne a „valóságos Isten” és „valóságos ember” egységét (DS 301), az megérti, hogy róla lehet és kell is, mint első és őseredeti „szentségről” beszélni. A keresztény hit az Egyházról is állítja, hogy „szentség”. Közelebbről úgy jellemzi, mint „általános”, „egyetemes” szentséget, mint felsőbb vagy teljes szentséget. Az Egyház, mint szentség, olyan megállapítás, ami nem magától érthető. Ilyen kérdések merülnek fel: Hogyan lehet egy emberi közösség szentség? Van még a hét szentség mellett egy új, nyolcadik? Ha az Egyházat Krisztushoz hasonlóan szentségnek tekintjük, akkor ez a kérdés is jelentkezik: Nem tesszük ezzel az Egyházat Krisztussal egyenrangúvá annyira, hogy hamis módon istenítettnek látszik? Ezért az általános hitbeli meggyőződésben nem is áll előtérben az Egyház szentségi jellege. Csak azt tudják, hogy az Egyházban vannak szentségek, de azt nem, hogy valamilyen szempontból az Egyház is szentség. Mégis, ez a gondolat az Egyház lényegének mélyebb megértése szempontjából nagyon is kifejező és termékeny. Ezért nem véletlen, hogy a II. Vatikáni Zsinat a „szentség” kifejezést az Egyházra átvette a hagyományból, és külön hangsúlyt adott neki. Ezt mondja: „Az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének” (Egyház 1). A „mintegy” szó arra utal, hogy a
