Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Balthasar, Hans Urs von - Török József (ford.): Crucificus etiam pro nobis - A "helyettesítés" misztériuma

CRÜC1FIXÜS ETIAM PRO NOBIS

7

ség jelentkezik nála. Ez a másért létezés egyúttal a jelen világban kiszolgáltatott létezést jelent.

Ez utóbbi sok pontban összehasonlítható Isten küldöttjének - szolgájának Ószövetség-beli sorsával, azéval, akinek lelkileg oly gazdag hivatása segít megérteni Jézus magasabbrendő hivatását. Küldetése pillanatában Izaiás próféta előre megmondja, hogy az üzenet, amit ő hirdetni fog, a nép szívét megkeményíti, szemeit vakká, füleit süketté teszi. Jeremiás és Ezekiel ugyanígy beszélnek; Jézus pedig, midőn Izaiás szavait idézi, magát is besorolja a próféták vonalába, ami sikertelenségüket, sőt halálukat is magában foglalja (Lk 13,33). Ő, aki isteni másokért-létezését a prófétáktól különböző, ám legalább annyira radikális módon megélte, mialatt térítő-küldetésének betöltésén fáradozott, miért nem tudta volna egyszersmind azt, hogy mit tartson kudarcáról? Semmi szükség nincs kettős tudatról beszélni: az ember teljes mértékben képes minden erejével (még a remény erőivel is) elkötelezni magát olyan munkásságban, amelyről végső soron jól tudja, hogy képtelen célba vinni. Egyébként, a nagyon is valóságos Izrael miként térhetett volna meg másként - mint átmeneti nekifeszü- lései segítségével, amelyekre a bűnös ember Isten végső és totális kegyelme nélkül képes?

Ám Isten értünk-létezése, amelyet Jézus megvalósít, sokkal messzebb megy, mint a próféták szava és működése. Csupán egy „szabálytalan próféta”, Isten szolgája előzetes, vázlat-jellegű sorsában lehet előre fölfedezni, milyen értelemben történik majd annak meghaladása, transzcendenciája: az „értünk létezés” értelmében, amely helyettesítés (Stellvertretung). A nemet mondó ember helyébe kellett lépnie annak, aki teljes mértékben elkötelezte magát az emberért.

Egyre több teológus utasítja el ennek az üdvtörténei ténynek - ami Isten gondolata - a komolyan vételét. Egyesek azt állítják, hogy ez a helyettesítés önmagában lehetetlen, mivel végső soron minden ember csakis abból kiindulva tud Istennek igent mondani, ami saját akarata. Egyébként - folytatják - nincs semmi analógia a másokért vállalt halál kifejezésére, amely nem csak külsődleges, hanem a másikat belsőleg is megkönnyebbítené bűntudatától. (Erre bőségesen lehet példát találni a történelemben és a világirodalomban, például Euripidésznél.) Mégis, az emberek pontosan a bűnösnek adott bocsánatban, amely tükrözi az isteni kegyelem ingyenes ajándékát, nem közelíthetnek