Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - D´Agostino, Francesco - Erdő Péter (ford.) - Szilvásy László (ford.): Az igazságosság, individualizmus és szolidaritás között
58 FRANCESCO D’AGOSTINO használna. Ezzel szemben meg kell jegyeznünk: bármennyire bizalmatlan is a metafizika iránt, Rawls nagyon távol van a relativizmustól, sőt arról is meg van győződve, hogy képes azt legyőzni. Úgy véli, hogy az emberek - feltéve ha sikerül megfosztaniuk szubjektivitásától a helyzetet, melynek értelmében döntésre kapnak felszólítást és amennyiben képesek így dönteni a szorosan vett értelem és nem az érdek alapján - rendelkeznek annak lehetőségével, hogy megtalálják az egyetértést az igazságosság objektív kritériumaival kapcsolatban. Az egyetértés témájának hangsúlyozását minősítik általában - nem alaptalanul - neokontraktualizmusnak Rawls elméletében. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy Rawls kontraktualisztikus vonatkozása inkább etikai értékkel bír, mint politikaival: az ő nézőpontjában az eredeti egyezség funkciója nem annyira az, hogy életet és legitimátust adjon egy mesterséges társadalmi rendnek, illetve, hogy üoluntarisz- tikusan megalapozza azt, hanem inkább az, hogy az igazságos társadalmi rend apriori szükségszerűségeként feltételezze a jogalanyok abszolút egyenlőségének kívánalmát, hogy megköthető legyen a társadalmi szerződés. Összefoglalva: nincs igazságosság, csak az emberek közötti viszonyrendszerben, amelyben a résztvevők egyenlők és ilyennek is tudják magukat, valamint ebből az egyenlőségből kiindulva együtt alapozzák meg társadalmukat. A Rawls-i szerződés működőképességének föltétele a tudatlanság fátyla: a fátyol, amely mögött állnak azok az alanyok, akiknek meg kell találniuk az igazságosság alapelveit, amelyek alapján a társadalmi közösséget fogják alakítani. Csak az lesz képes abszolút objektivitással megismerni a kapcsolatok igazságos rendjének belső kritériumait, aki nincs előzetesen tudatában a társadalmi játékban rá váró szerepnek. Rawls az ilyen kritériumokat két alapvetőre vezeti vissza. „Az első megköveteli az egyenlőséget az alapvető jogok és kötelességek gyakorlásában; a második állítja, hogy a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek, mint amilyen a gazdagság és a hatalom egyenlőtlen elosztása, csak akkor jogosak, ha kiegyenlítő javakat termelnek bárki számára, különösképpen pedig a társadalom kevésbé előnyös helyzetben levő tagjai számára. Ezek az alapelvek kizárják annak lehetőségét, hogy azon az alapon igazoljunk valamilyen intézményt, hogy egyeseknek a veszteségeit az összesített nagyobb jó kiegyenlíti. Az a tény, hogy egyesek kevesebbet birtokolnak és ezért mások virágoznak,
