Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 4. szám - Idő és öröklét Ura - Gerl, Hanna Barbara - Török József (ford.): "A bárányt sietve egyétek!" : a keresztény liturgia mint anti-extázis
48 HANNA BARBARA GERL pont adja meg. Emlékezzünk csak az ambroziánus himnuszra: Laeti bibamus sobriam ebrietatem spiritus. (Örömben ízleljük meg a Lélek józan részegségét.) Ez nem azt akarja mondani, hogy a liturgia nem ismer semmi dramaturgiát, de nem a transz fölkeltése a célja. A dramaturgia teret teremt a szó számára: a történelmi tartalom teljes hűséggeli megőrzéséről van szó, éppen úgy, mint az Ószövetségben. Másfelől, ami az oltáron történik, Jézus szenvedésének és halálának emlékezete, még közvetlenebbül az utolsó vacsora emlékezete, a Húsvété, ami szimbolikus módon előre hirdette Krisztus testének megtörését. Föllelhető itt a széder ősi dramaturgiája, az egyiptomi éjszaka, a bárány halála, az Úr átvonulása, a gyors menekülés a szabadság felé... Nincs itt helye az orgiának, a halál részegségének és a dionüszoszi kultusz fölelevenedésének. A bort, ami Krisztus vére, nem kultikus részegség miatt isszák. Egy esemény pontos emlékezetéről van szó, az események gyors egymásutánját figyelemmel kell követni. Itt megy végbe az átmenet a halálból az életre, a holtak közül a föltámadottak közé. Az ember itt nem emberalatti vagy állati káoszba érkezik, hanem az isteni vilá gosságra. Néhány jel és gesztus „tiszta” formájában megy végbe mindez; a jelek és gesztusok az Egész hatalmas visszhangtárára utalnak, anélkül azonban, hogy abba beleolvadnának. Sem a régi, sem az új Izrael Istent nem úgy ismeri, mint egy személytelen termékenységi vagy pusztító erőt. Mind egyik, mind másik esetben a semmi támadó megjelenéséről van szó, ami mindent fölold és amiben a liturgia nyomtalanul eltűnhet. A bibliai antropológia jellemző vonásai az Egész anonim érzetének túlhaladását szolgálják, ebben a felülkerekedésben egyesülnek, az „én” fényudvarában. Itt, most, én: Eckhart mester az egzisztencia és az imádság lényegi formuláját e szavakban leli meg. Nicolaus Cusanus a De visione Dei című írásában kérdi, miként lehet Isten lelkét megérinteni? Keresztény értelemben az egyetlen lehetséges válasz: Sis ergo tuus et ego erő tuus. (Légy teljesen tenmagad és én leszek te.) Avilai Nagy Szent Teréznek hasonló módon sikerült elérnie az ember beteljesedését, harmóniában Isten egységével: „Élni egészen az ő életét, szeretni egészen az ő szeretetével, halni egészen az ő halálát.” A keresztény kultusz ezért nem kéri az embert, hogy megsemmisüljön,hogy elvesszen, hogy végső soron meghaljon és így merüljön
