Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Henrici, Peter - Gál Ferenc (ford.): A szenvedés mint feladat
A SZENVEDÉS MINT FELADAT 17 képes szenvedni és együttszenvedni. Minél nagyobb egy ember és minél nagylelkűbb, minél inkább a lélek tükröződik benne, annál nagyobb felületet nyújt oda a szenvedésnek. Ez nem érzelgősség és világfájdalmas beállítottság, hiszen a szenvedés egy másik kérdést is nekiszögez az embernek. Minden szenvedés a lélek sebesülése. A kérdés tehát az, hogyan válaszolunk mi erre a sebesülésre? Két lehetőség van: vagy megkeményedés és elkeseredés, vagy szelídség és elfogadás. Aki képes elfogadni a szenvedést és türelemmel viselni (a latin patientia a páti = szenvedni igéből van), azt a szenvedés érleli. Az mások iránt is megértőbb, szelídebb, együtt- érzőbb, növekszik élményképessége, befogadóképessége és teherbírása. Az ember sokszor védekező állásba helyezkedik a szenvedés előtt, magába zárkózik és életét állandó zúgolódás kíséri. Az ilyen egyén a világot és az embereket csak negative ítéli meg, s ő maga egyre hozzáférhetetlenebb lesz. A jóakarók és a lelkipásztorok számára a legreménytelenebb „esetek” részesei azok, akik a szenvedésben elkeseredtek. A szenvedés az embert alapvető döntés elé állítja, sőt mondhatnánk, hogy az alapvető döntés elé. El kell döntenie, hogy kinyílik vagy bezárul. Két különböző emberi létforma előtt állunk: az emberileg sikeres és az emberileg sikertelen létforma előtt. De a sikeres forma sem gondolható el a szenvedés iskolája nélkül. Maurice Blondel figyelmeztet arra, hogy az emberi szenvedésnek eme dimenziója mögött valami több áll, mint pusztán emberi jelenség. Amikor Blondel arról az alapvető döntésről beszél, hogy Istent beengedjük-e életünkbe, vagy elzárkózunk kegyelmi hatása elől, akkor a vallási motívumok között a szenvedésnek kiemelt helyet biztosít. „Az emberi szív számára a legbiztosabb mérték az, hogy van-e benne készség a szenvedés elfogadására, mert a szenvedés egy más valakinek a pecsétje bennünk... A szenvedés olyan bennünk, mint az elvetett mag. Valami új érkezett vele hozzánk, akaratunk nélkül, sőt akaratunk ellenére, azért befogadjuk, bár nem tudjuk, hogy mi az. Aki egy dolog miatt nem szenvedett, az igazában nem ismeri azt és nem szeretheti. Az egész tanítást összefoglalhatjuk egy mondatban, de csak az érti meg, akinek van szíve: A szenvedésnek az az értelme, hogy napfényre hozza mindazt, ami az egoista tudás és akarat előtt rejtve marad. Vele megnyílik az igazi út a szeretethez, amennyiben szabaddá tesz ben-
