Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Balthasar, Hans Urs von - Török József (ford.): Crucificus etiam pro nobis - A "helyettesítés" misztériuma

CRÜC1FIXUS ETIAM PRO NOBIS

15

minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fia országába” (Kol 1,13). Ez a közvetítés a bűnöst nem fosztja meg az Istenhez fűződő közvetlen kapcsolatától, hanem éppenséggel ez a kapcsolat a maga igazi formájában - az igazi isteni emberségre alapozva - teszi lehetővé a szeretet parancsának egységét, mint Isten és a felebarát felé irányuló szeretetet. Olyan egység ez, amely az egész teremtés rendjét és annak Istenhez fűződő kapcsolatát megalapozza. A bűnös igent mond vagy nemet? Mindkettőt! Igenről van szó olyan mértékben, amennyire Krisztus igenje mindent átölel, mint az igent mondás lehetségességének alapja, ami a bűnös emberhez tartozik. Nemről van szó abban az értelemben, hogy a megigazulás értelmileg különböző marad az elégtételtől és a felajánlott kegyelem, mint jóváhagyást várja a bűnös ember igenjét, hogy őt bensőleg megragadja és benne kialakítsa Krisztus benső hajlandóságainak együttesét. Ez utóbbinak minden ember adósa, aki igent mond.

Mivé válik ekkor a bűn elidegenítő hatása? Mindennek ellenére ez az elidegenedés valóságos volt vagy valóságosan létezik? Elmondhatjuk-e, hogy a valóságos világból kiűzve, az őseredeti káoszba vettetett, ahol önmagát falja fel (és az emberek „távolról ... látják füstölgő égését ... örökkön örökké” (Jel 18,10—(; 19,3). Vagy azt kell mondanunk, hogy átalakulva föltalálható Krisztus örökké vérző sebeiben, örökké megosztott, örökké kiáradó isteni emberségében, soha meg nem bánt, vissza nem vont Eucharisztiájában?

Fordította: Török József