Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 1. szám - Isten és ember szenvedése - Balthasar, Hans Urs von - Török József (ford.): Crucificus etiam pro nobis - A "helyettesítés" misztériuma
14 HANS ÜRS VON BALTHASAR A. Feuillet a getszemáni-kertbéli agóniáról írt művében mindezt a Szentírásból kiindulva egészen hasonló módon fejtette ki; mert a Jézus által emlegetett kehely ennek szövegében nem lehet más, mint „Isten haragjának kelyhe” és a kérdéses ’’óra” pedig az Ószövetségből ismert „Jahve napja.” A bűnösök szempontjából a nehézség majdnem ugyanekkora. Senki nem veheti el tőle az Istennek kimondott igenjét vagy nemét. Ám Isten bocsánata, előzetes kegyelmének ajándéka az, ami számára lehetővé teszi egyetlen lehetőségként azt az igent, amit magára hagyatva, ha egyszer nemet mondott, soha nem tudná megtalálni. A kegyelem tana Szent Ágostonnál mindenek előtt a gratia liberatrix tanítása: az ember a maga megkötöttségei miatt, mégha parancsba kapná, akkor sem tudná megmozdítani kezét; a kötelékeitől megszabadított ember ezt megteheti minden szükség nélkül is. Ám kétség kívül örvendezik afölött, hogy megteheti, amikor például valami kívánatos jelentkezik előtte. Mégis, mindez csak Isten és a magányos bűnös között játszódik le: miért kell bevonni a kereszten végbement „helyettesítést”? Mivel a bűn nem semmi, hanem adott valóság, érdemes odafigyelnünk Szent Anzelmre, amikor arról beszél, hogy Istenhez méltatlan lenne a megbocsátás csupán önmagáért, az ember szabadságának részvétele-elkötelezése nélkül. Az Izraellel megkötött szövetség óta ez mindenképpen lehetetlen: aki szövetséget mond, kölcsönösséget is állít. És maga a teremtés (vagy a Noéval kötött szövetség) nemde ilyen típusú szövetség? Szükséges, hogy Izrael felé kiáltson, azért, hogy Isten megkönyörüljön rajta. Ám a bűnös, aki elfordul Istentől, megvalósíthatja saját maga visszafordulását, hogy Istenhez kiáltson? Szükséges, hogy valaki, egy ember közbenjárjon érte; egy ember, aki Isten előtt egyszerre testesíti meg a bűn súlyát és a szeretet ártatlanságát, azért, hogy Isten irgalmassága ne váljék meg az igazságosságtól, ami tőle elválaszthatatlan. Midőn Jézus magában hordozza az Istentől elfordult ember állapotát, ez a szívének végső kiüresítése után történik, a kenózisban, amelyben a világ bűne helyet foglal, ám amelyben Isten nem lát mást, mint Fia végletekig elmenő szeretetét: meglátja a világ bűnének valóságát a Fiú áldozatának valóságán belül és a bűnösre ezentúl csak a szeretet-áldozaton keresztül tekinthet. Ami a bűnöst illeti, teljes szabadságával és rabszolgaságával jut el ide, hiszen Szent Pál szerint Isten az Atya „kiragadott
