Communio, 1995 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1995 / 2. szám - Istenről beszélünk - Menke, Karl Heinz - Török József (ford.): Modern és posztmodern vallásosság
MODERN ÉS POSZTMODERN VALLÁSOSSÁG 61 meg újra hangoztatott relativisztikus felfogás már a nevében is arra utal, hogy a relativitás az a kategória, amely a posztmodern gondolkodást és érzésvilágot meghatározza. Ebből a háttérből érthető, hogy nemcsak egyes botrányok vagy személyek állhatnak szemben az Egyház önértelmezésével és igehirdetésével, hanem az olyan gondolkodásmód is, mint ami a posztmodern vallásosságban jelentkezik. Az Egyház egy történelmi személyről, Jézus Krisztusról állítja, hogy ő nemcsak a megváltott lét példaképe, hanem út, igazság és élet minden kor embere számára. Továbbá minden egyes ember - bárhol és bármikor él - arra van hivatva, hogy társuljon Krisztus egyetlen küldetéséhez, illetve hogy azt magáévá tegye. A tájékoztatási eszközöktől függő kortársaknak talán idegenül hangzik, pedig úgy van, hogy az Egyház, amelyet elég gyakran tekintély jellegűnek, hatalmi struktúrájúnak, mozdulatlannak és anakronisztikusnak mondanak, a posztmodern módon gondolkodó és érző társadalommal szemben a szabadság védelmezője. Azé a szabadságé, amely az egyedi személy feltétlen joga. Amikor az Egyház „szabadságról" beszél, éppen azt gondolja, ami nem összeszövődés, feltétel és egyéb okok által meghatározott valóság. A személy szabadsága eredeti adottság, semmi másból nem vezethető le, csak a teremtésből, és minden embernek sajátja. Amikor állítjuk, hogy az Egyház az egyéni személyes szabadság védelmezője, nem akarjuk az Egyház vitathatatlan sebeit takargatni. Idézhetjük a pszichoanalaitikus Albert Göress szavait: „Mit várhatunk el az olyan közösségtől, amely az emberek mindenféle csoportjából, az utcák és terek embereiből tevődik össze, s amelynek vezetősége is ebből a tarka egyvelegből kerül ki”?5 Az Egyház olyan konkrét emberekből áll, akik ki vannak téve minden kisértésnek, ezért állandó megújulásra szorul. Az Egyház nem azonos Krisztussal (mégha Titokzatos Test is), hanem csak hordozza és képviseli őt. Ezért nem is abszolutizálhatja magát, hiszen az üdvösség üzenetét és kegyelmeit „törékeny cserépedényben” hordozzuk. Viszont amit hirdet és képvisel, az nem relatív, hanem abszolút. Az élet feltétel nélküli értelmét 5 A Göress, u.o. 132.
