Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1994 / 1. szám - Hit a teremtésben - Balthasar, Hans Urs von - Gál Ferenc (ford.): Teremtés és Szentháromság

4

HANS ÜRS VON BALTHASAR

ilyen szemléletben a világ végleges formája és értelme egy kezdetétől (dialektikusán) kibontakozó szándék volna, egy evolúciós világfolyamat, amely Krisztusra irányulna, mint Isten és a világ végső szintézisére. Másképpen kifejezve: a természetes folyamat egybeesne a kegyelmi eseménnyel.

Ha újra átgondoljuk a bevezetésben említett szentírási helyeket, úgy látszik, mintha sok dolog a hegeli rendszer helyességét igazolná, és onnan kiindulva lehetne az ószövetségi Isten-bölcsesség (szó) - lélek hármasságot (sőt a vallási-filozófiai hármasságokat is) úgy venni, mint a Szentháromság valamilyen előre vetítését. Hiszen először is Pál apostol kifejezetten mondja, hogy a mindenség alapja nem a (Philó-i értelemben vett) Logosz, hanem Krisztus, tehát olyan valaki, aki csak egy konkrét világ bontakozásán keresztül érhető el, azaz feltételezi a közbeeső lépcsőfokokat. Pál apostol tanításában ennek megfelelne az, hogy ő Ábrahám hitét előre vetíti és Izrael határain kívül Krisztusra vonatkoztatja, annyira, hogy látszólag Krisztus Ábrahám hitének szinte a kibontakozása: „Az ígéret Ábrahámnak és leszármazottjának szól” (Gál 3,10).

Másodszor a Zsidókhoz írt levél eleje Krisztust úgy mutatja be, mint a szentháromsági istenkép hordozóját és mint a mindenség örökösét, aki előbb megtisztít bennünket a bűntől és utána Isten jobbján ül. Ugyanakkor a szöveg ezt a képet megkülönbözteti Istennek a többszöri és többféle módon közölt szavaitól, amelyeket az ősatyákhoz intézett. Krisztus ott is úgy tűnik elénk, mintha a sokféleség szintézise lenne.

Harmadszor exegétikailag kétségtelen, hogy a jánosi Logosz nem állítható szembe a 14. versben említett „megtestesülttel”, akiről már a 10-11. vers mondja, hogy a világban volt és a sajátjába jött. János tehát nem egy test nélküli Logosszal hozza kapcsolatba a teremtést, hanem a történeti Jézussal. Ezt megerősíteni látszik az is, hogy Ábrahám „látta Jézus napját” (Jn 8,56), vagy hogy Mózes őróla írt (Jn 5,46), ezért amit írt, az csak Jézusból kiindulva érthető.

Mindezekkel szemben azonban megállapítható, hogy a teremtett világnak a Krisztusban és az ő emberré levésében fennálló egysége, amely ezekben a szövegekben elénk tárul, sohasem olyan, mint egy fokozatosan kibontakozó evolúció és közeledés az emberré levéshez, mint céljához. Azt nem kell bizonyítani, hogy a teremtés nem történ-