Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 4. szám - Isten örök Fia - Spaemann, Robert: A relativizmus zsákutcája
A RELATIVIZMUS ZSÁKUTCÁJA 51 érdek. Azonban az ideiglenes, a relatív dolgoknak a természete olyan, hogy helyről helyre alkalmazkodnak, időről időre változnak. Az ember elfogadja, majd elveti őket. Hova vezet mindez? Oda, hogy meggyengül és talán el is pusztul a régi értelemben vett közélet? Sokan eltérnek attól, amit most mondani fogok, azonban én azt hiszem, hogy nem lehetséges szándékosan megváltoztatni, és közvetlen módon átalakítani ezt az irányzatot. Nem gondolnám, hogy nagy dolgokat lehet csinálni. Mégis, talán meg lehet próbálni, hogy ennek a hozzáállásnak a terjedése valamiképpen csökkenjen. Valójában ma olyan helyzet felé tartunk, amely a Római birodalomra emlékeztet, amikor is az állam már nem kínálta fel az ún. boldog életet, ahogyan annak idején a görög polisz ezt ajánlotta polgárainak. A római állam egyszerűen csak egy nagy szervezet volt, amely a polgárok biztonságát szavatolta, az evangéliumi értékeket pedig a kisebb csoportokon belül próbálták megvalósítani, mint pl. a keresztények, akik a katakombákban, saját maguk körein belül próbálták megélni ezeket az értékeket. A jelen korban minden olyan erőfeszítés, amely arra irányul, hogy az emberi értékeket előmozdítsa, a közéletben megvalósítsa, úgy tűnik, legalábbis a mai társadalmi összefüggésben, mind kudarcra van ítélve. Következésképpen a valóban emberi élet perspektíváit meghatározott csoportokban, az állam hatókörén kívül kell megvalósítani. Manapság az állam csupán a jólét szervezete, az elosztás szervezete. Azt a nyugtalanságot, ami ezzel kapcsolatban kifejezésre jut, meg kell fogalmazni és az értékesebb eszményeket egy új elit formájában kell kibontakoztatni. Egyesek azt mondják, hogy ennek az új elitnek a megnevezése nem helyénvaló. Azonban itt elsősorban olyan elitről van szó, amelynek alapvetően aszkétikusnak kell lenni. Nem olyannak, amely anyagi kiváltságokat igényel magának. Ha a társadalom elért egy bizonyos kielégítő anyagi egyenlőséget, ami az alapvető jólétet illeti és a szegénység legyőzését jelenti, akkor lehet reménykedni abban, hogy megengedheti a szellemi elit szabad kibontakozását. Ám ennek, ismétlem, hogy valóban elit lehessen, bizonyos önmérséklet és aszkétizmus modelljévé kell válni. Nem szabad, hogy beleessen abba a hibába, ami egyébként nagyon elterjedt, vagyis ne a fogyasztásban akarja a többieket felülmúlni. Tehát ne az elektronikus felszerelések, a nagy utazások és vakációk mutassák meg, hogy az elithez tartozunk.
