Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 4. szám - Isten örök Fia - Spaemann, Robert: A relativizmus zsákutcája
52 ROBERT SPAEMANN Újabb téma, ami ezzel összefügg, a fundamentalizmus vádja. A jelen társadalmi valóságok és az ideológiák bukása közepette az Egyháznak új vonzereje támadt és ezzel egyszersmind új küzdelem fókuszába került. Az Egyház a globális tanítás utolsó fóruma lett, az utolsó, amely még koherens, összefüggő tanítást tud manapság fölkínálni a relativizmus által uralt világban. Manapság fundamentalizmusról beszélnek, de ez a fundamentalizmus sértő kifejezés lett. Az Egyházban a progresszív liberálisok fundamentálisnak hívnak mindent, ami ortodox módon keresztény. Sem ezen nem kell csodálkozni, sem azon, hogy új értelemben, új módon használják ezt a kifejezést. Hiszen a fundamentalizmus a szó eredetét tekintve olyan protestáns mozgalom volt, amely érthető módon - hiszen a protestanizmusnak nincs kritériuma arra, hogy az Egyház fejlődésének a törvényességét eldöntse - visszament bizonyos formalitásokhoz. A keresztény hagyomány, vagyis a keresztény tanítás alakulását, ha egyszer elszakadt a kereszténység történeti eredetétől, kénytelen volt közvetlen bibliahasználattal áthidalni. A katolicizmusnak viszont éppenséggel ez nem okozott nagy problémát, hiszen a katolikus Egyházban van magiszté- rium. Következésképpen a magisztérium szerepe éppen abban áll, hogy különbséget tudjon tenni a legitim fejlődés és az illegitim ferdülések, alakulások között. Ahol nincs magisztérium, ott az átalakulásnak, bármilyen formát öltsön is, valamiképpen csak akkor lehet az értékét megtalálni, ha az alapokhoz, a fundamentumokhoz viszonyítják, és ezért kell minden pillanatban a Biblia eredeti szövegeihez fordulni: onnan nézve aztán minden magyarázatot gyanúsnak lehet tekinteni, kivéve magát az eredeti szöveget. Egyedül a katolicizmus rendelkezik olyan fórummal, olyan intézménnyel, amely a magyarázatok ellenőrzését és értékelését lehetővé teszi. Manapság egyesek az Egyház tanítóhivatalát vádolják azzal, hogy fundamentalista. Ez viszont a mondottak értelmében, teljes abszurdum. Amit ezzel mondani akarnak, az valójában az, hogy az Egyház nem alkalmazkodik eléggé a nem keresztény világhoz, vagyis, hogy továbbra is különbséget állapít meg hit és hitetlenség között. Azok szerint, akik ezeket a kifejezéseket a fenti értelemben használják, alapjában véve minden hívő ember fundamentalista. Az a vonzóerő, amit az Egyház a mai helyzetben gyakorol, éppen abból a tényből fakad, hogy nem enged meg hamis értelmezéseket és nem tesz
