Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1994 / 4. szám - Isten örök Fia - Ratzinger, Joseph - Gál Ferenc (ford.): Jézus Krisztus ma

Joseph RATZINGER Jézus Krisztus ma 1. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké (Zsid 13,8). Ez volt azoknak a hitvallása, akik ismerték őt földi életében és tanúi voltak feltámadásának. Eszerint mi Jézust csak akkor ismerjük meg helyesen, ha őt ma a tegnappal való összefüggésben szemléljük, és ha a má-n keresztül az örökkévalóságba tekintünk. A vele való találkozáshoz mindig hozzátartozik az idő három dimenziója és az időn túllépés oda, amiből az idő ered és ahová menetel. Ha az igazi Jézust keressük, akkor nyitva kell állni e széles látókör előtt. Általában ma úgy találkozunk vele, ahogy más emberek látják, értelmezik, ahogy vele vagy ellene élnek, s ahogy tettei és szavai ma kifejtik hatásukat. De ha ez nem akar másodlagos értesülés lenni, hanem igazi ismeret, akkor vissza kell nyúlni a múltba és megkér­dezni: Honnan jött ez az egész? Ki volt ő akkor, amikor mint egy ember élt a többi között? Vissza kell nyúlni a forrásokhoz, amelyek róla tanús­kodnak, s kijavítani mai felfogásunkat, ha az esetleg egyéni kívánságaink irányába elkalandozott. A források szavának alázatos meghallása arra ösztönöz, hogy eltérjünk álmainktól és a valóságnak engedelmesked­jünk. Ez az igazi találkozás előfeltétele. A találkozás megköveteli az igazság aszkézisét, a látás és hallás alázatát. De akadnak nehézségek is, amelyek az újkori teológiában néha drámai mértéket öltenek. A modern teológia a felvilágosodás korában a tegnapi Krisztus újra-tanulmányozásával kezdődött. Belekapaszko­dott abba a véleménybe, hogy csak a Szentírást kell tanulmányozni és azt kell értelmezni. Nem azt az egyszeri történelmi eseményt kell meglátni benne, amit az Egyház hordoz. Krisztust értelmezhetjük ma a tegnap nélkül - állították. A felvilágosodás radikálisan követte ezt a módszert. Csak azt nézte, hogy ma mit olvashat ki a Szentírásból, hogy mi volt Krisztus igazi története. Krisztus ugyanis csak az, aki volt.1 A „történeti Jézus” keresésével bezárták őt a múltba, s elvitatták 1 Lásd: H. Schlier, Der Geist und die Kirche, 1980, 20-32.

Next

/
Thumbnails
Contents