Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 4. szám - Isten örök Fia - Ratzinger, Joseph - Gál Ferenc (ford.): Jézus Krisztus ma
JÉZUS KRISZTUS MA 9 tőle a jelent és az örökkévalóságot. Egymás után ejtették el Pál krisztológiáját, majd Jánosét, sőt a szinoptikusokét is, hogy mindezek mögött megtalálják azt a Krisztus-képet, amely nekik megfelel. Aki csak a tegnapi Krisztust keresi, az nem találja meg, aki csak a mai Krisztust kívánja látni, nem találkozik vele. Az ő sajátsága kezdettől fogva az, hogy volt, van és eljövendő. Már földi életében is az volt, aki még el fog jönni. A jövetelétől és megmaradásáról szóló kép a lényegéhez tartozik. Az időnek minden dimenzióját átfogó igénye azon nyugszik, hogy földi életét úgy fogta fel, mint az Atyától történt eljövetelt és a hozzá való visszatérést. Vagyis nála összekapcsolódott az idő és az örökkévalóság. Aki tehát az időt csak úgy értelmezi, mint a visszavonhatatlanul letűnt pillanatok sorozatát és aszerint él, az nem érti meg Jézus kilétét és küldetését. Szent Ágoston így látta a dolgokat: „Ha Krisztushoz akarsz közeledni, ne gondolj hosszú vándorlásra. Őhozzá, aki mindenütt feltalálható, a szeretet útja vezet, nem tengeri utazás. De mivel ezen az úton is gyakran kerekednek viharok és leskelődnek veszélyek, higgy a felfeszítettben és ha hited megkapaszkodik a keresztfában, nem fogsz elmerülni.”2 Tehát az első találkozás Krisztussal a má-ban történik. Ő sok ember számára a ma, tehát neki nemcsak tegnapja van, hanem má-ja is. De hogy az egész Krisztust megismerjük és ne csak felületes benyomásunk legyen róla, ahhoz a tegnapi Krisztust is meg kell ismerni, vagyis ahogy a forrásokban, főleg a Szentírásban megmutatkozik. Ha egészen hallgatok rá és divatos nézetek kedvéért nem utasítom el megjelenésének lényeges jegyeit, akkor a jövőbe is nyugodtan nézek és ebben az esetben meglátom őt, ahogy az örökkévalóságból jön, s átfog múltat, jelent, jövőt. Krisztus akkor van igazán a má-ban, ha egész valóságában felfogjuk őt. A hit történetében a nagy korok mindig ilyen Krisztus-képpel dolgoztak. Az ősegyházban a „ma Krisztusát” gyakran a pásztor képével érzékeltették, aki az eltévedt bárányt, az emberiséget, vállára veszi és hazaviszi.3 Aki ránézett, tudta, hogy önmaga ilyen bárány, akit visszahoztak a tévelygésből. Később az uralkodónak, a Pantokrátomak a képe kerül előtérbe, aki Egyházában győzött a pogányság felett. Még 2 Sermo 131, PL 38,730. 3 F. van der Meer, Der Menschensohn in der abendländischen Plastik, 1980, 20.
