Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 4. szám - Isten örök Fia - Balthasar, Hans Urs von - Győrffy Andrea (ford.): Isten az Istentől,világosság a világosságtól...
ISTEN AZ ISTENTŐL, VILÁGOSSÁG A VILÁGOSSÁGTÓL... 5 igazolt) a jele annak, hogy Isten nem mint haragos bíró, hanem mint irgalmas Atya nyilatkoztatta ki magát? A mai széleskörű kifogás Szent Anzelm (eddig klasszikus) helyettesítő-engesztelő tétele ellen a gyanús jele annak, hogy egyes katolikus teológusok fejében is az a tisztán jelképes értelmezés húzódik meg, amely Jézus isteni személyiségét fölöslegesnek tartja. Ha az Atya a „Fiút” előzetesen szeretettel „küldi és áldozatul adja” (Róm 8,32: Jn 3,16), akkor már nem is kell őt „engesztelni”. Akinek elég ez a gondolatmenet, az az újszövetségi kinyilatkoztatás felcserélhetetlen istenképét nem is ismeri fel, vagyis azt, hogy Isten önmagában, háromságos mivoltában önzetlen és öntudatos szeretet. Továbbá nem gondolja meg, hogy a Teremtő mit vállalt, amikor szabad teremtményeket alkotott, akik szembeszállhatnak vele. Kárhozatra vesse őket? Akkor elveszti a világgal való játékot. Vagy feltétel nélkül bocsásson meg? Akkor nem veszi komolyan a teremtmény szabadságát, illetőleg eltekint tőle. Hogyan mehetett bele a jelen údvrend merészségébe? Csak úgy, hogy az örök Fiú kezdettől fogva (s itt van helye Krisztus közvetítő szerepének a teremtésben, lKor 8,6) kezességet vállalt a bűnösökért, abszolút szolidaritással, egészen az Istentől való elhagyatottságig a kereszten. Csak így mondhatta Isten ezt a rettenetes világot „nagyon jónak” és csak így adhatott neki létet. Akkor pedig a megfeszítettnek átvert szivén keresztül betekinthetünk az Atya szivébe, és megismerhetjük kettőjük szeretetének kifürkészhetetlen Lelkét, felismerhetjük a három személyű egy Istent, aki öröktől fogva kész arra, hogy mindent odaadjon: az Atya a Fiúnak, a Fiú az Atyának és a Szentlélek mindkettőjüknek, mint kettőjük végső egységének Lelke, s ez egyszerre szegénység és gazdagság. Ez a mindenképpen isteni magatartás szabadon ktárul és igazolódik a világ felé is. Innen érthető az egyházatyák kedvenc gondolata, hogy az Isten Fia a teremtés óta beleélte magát az emberekkel való együttélésbe (Irenaeus) és az Atyát is arra hívta fel, hogy a világot a Fiúban szemlélje. Az Ige nemcsak általánosságban van jelen a természetben és a történelemben, hanem ő az alanya a végérvényes emberré levés és a kereszthalál folyamatának is.4 Az, hogy a megdicsőült Krisztus 4 H-CI. v. Balthasar, Herrlichkeit, III/2.1, 199 kk.
