Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1994 / 4. szám - Isten örök Fia - Balthasar, Hans Urs von - Győrffy Andrea (ford.): Isten az Istentől,világosság a világosságtól...

6

HANS URS VON BALTHASAR

utólag az Eucharisztiában is jelen maradt, azt is magyarázza, hogy az emberi történelem Krisztusra irányul, s a végső kifejlet csak a hozzá történő elérkezés lehet. A világ története valóban a személyes szabadság története, de a keresztény hit világánál olyan, hogy azt körülöleli egy szabad isteni történet, s abban játszódik le.

3. Mindezek ellenére ma ez nem látszik mítosznak? Elsősorban az marad a kérdés, hogy a názáreti Jézus lehetett-e valódi ember, ha a háttérből az ő természetén kérészül, mint egy zeneszerszámon keresztül, egy más valaki, egy isteni személy ad hírt magáról? A Kalke- doni Zsinat ezt mondja: két természet és egy (isteni) személy. Vagyis az emberi természet emberileg nem személy. Más részről viszont hol van még egy olyan emberi személyiség, amely erősebben, kifejezőbben és „mérték adóbb módon” (Jaspers) állítaná magát, mint a názáreti Jézus személye? Mélyenjáró, szédületes spekulációk igyekeztek ebbe a misztériumba behatolni. Blondelhez kapcsolódva csak 2-3 egyszerű mondatban adunk néhány megfontolandó gondolatot. A „személy” (hüposztaszisz) fogalom a Krisztusra vonatkozó megfontolásokon keresztül kerül bele a nyugati szellemi kincstárba, tehát teológiai eredete van. Következésképpen mi mást jelent az, amit mi személynek szoktunk mondani, ha nem egyéni, értelmes természetet, amely szellemi-fizikai cselekvésekben ki tudja magát fejezni? De melyik ember tudja megmondani, hogy minőségileg az ő egyéni különbözősége miben áll? Egyik sem. Mindenki tudja, hogy ő maga van, de nem tudja, hogy „ki” ő. Egyedül Isten tudja saját magáról, hogy ki ő, csak ő személy teljes értelemben. Jézus Krisztus szintén tudja, mégpedig azért, mert ismeri minőségileg egyedülálló küldetését az Atyától, akivel egynek tudja magát. Ám amennyiben a Názáreti Ember megéli szörnyű küldetését (hogy a világot hazavezesse Istenhez), az által tudja, hogy ki ő. Őáltala, az Istenhez vezető út által megy végbe az emberi egyedek megszemélyesítése. Egy régi teológussal elmondhatjuk: „Az ember igazában akkor érkezik el önmagához, amikor elérkezik Istenhez. Az ember az által személyes, hogy Isten Ős-személyessége tartja a létben”.5 Akkor tudjuk, hogy kik vagyunk, ha hozzá mérjük magunkat.

5 Marheineke, Die Grundlehren der christlichen Dogmatik, 1827, 381.