Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 3. szám - Isten irgalmassága - Corecco, Eugenio - Erdő Péter (ford.): Az egyházfegyelmi szabályok értéke az üdvösség szempontjából (a latin egyház hagyománya)
AZ EGYHÁZFEGYELMI SZABÁLYOK ÉRTÉKE... 65 törvénynek - amint Guido Fassö megjegyzi - nemcsak jogi, hanem elsősorban erkölcsi pedagógiai feladatot tulajdonítanak. A keleti ortodox egyházakban elterjedt szemléletet kánonjait üdvösséggel kapcsolatos értékéről akkor érthetjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy a kánonjog természetéről és létéről szóló teológiai reflexió, melyet a protestáns reformáció váltott ki, s amelyet azután Rudolf Sohm munkásságára válaszolva a katolikus teológia is folytatott, az ortodoxiától alapjában idegen maradt. A protestáns teológiával ellentétben, az ortodox teológia sohasem engedett annak a kísértésnek, hogy a látható és a láthatatlan Egyházat elválassza egymástól. A földi, egyházi realitásokkal összefonódni hajlamos nyugati, latin teológiától eltérően pedig mindig előnyben részesítette a mennyei valóságok ontológiájáról való szemlélődést. Az ortodox teológia ellenállása nyilvánvaló az olyan kísérletekkel szemben, melyek az üdvösség misztériumát intézményes és jogi sémák közé látszanak kényszeríteni. Mégsem állítjuk, hogy az ortodox teológia nem ismeri fel, hogy az egyházak Krisztus megtestesülésének folytatása és meghosszabbítása a történelemben, mely valódi közvetítő szereppel rendelkezik az üdvösséggel szemben. Ugyanakkor az is igaz, hogy az ortodox teológia, főként az újplatonizmussal való III. századi kapcsolatai után és még inkább a középkorban lejátszódott hellenista-bizánci átrendeződés révén, a szláv népekkel kapcsolatba jutva, a hangsúlyt a transzcendencia és a dogma szemléletére helyezte, ezt tekintette abszolút őstípusnak, és így mély misztikus irányt vett. Az oikonomia az a jogintézmény, amelyben az ortodox felfogás legvilágosabban kifejezésre jut a kánoni normáknak az üdvösség szempontjából való értékével kapcsolatban. Noha a teológusok többféle, s nem is egészen harmonikus módon határozták meg ennek fogalmát, vitathatatlan, hogy olyan felfogás tűnik ki belőle, mely szerint a kánonok olyan egyházi-társadalmi felépítménynek látszanak, melynek igazsága másutt, nevezetesen a dogmába lelhető fel. Az üdvözítő igazságot az ortodoxia nem a kánoni normák belső adottságának tekinti, hanem olyasminek ami rajtuk kívül, azaz a dogmában létezik. A törvénynek, melyet a III. Konstantinápolyi Zsinat csupán gyógyító rendelkezésként határoz meg, csak feltételes tekintélyt tulajdonítanak. Ezek alapján úgy tűnik, hogy az ortodoxia problémája végső soron abban áll, hogy nem tudja elfogadni azt a lehetőséget,
