Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 3. szám - Isten irgalmassága - Ratzinger, Joseph - Viz László: A katekizmus: irodalmi műfaj, címzettek és módszerek
50 JOSEPH RATZINGER teológiai kutatómunka cenzúrázásának újabb eszközét akarjuk-e ezzel megteremteni? Amire egyelőre elég annyit mondani, hogy ebben a - minden technikai egyformaság mellett is - egyre inkább széttöredező emberiségben és kereszténységben az egység elemeinek nincs szükségük arra, hogy védekezzenek. Nekünk van a legsürgősebben szükségünk rájuk. Amikor nem kevés országban látjuk az együttélésre való készség, az erkölcsi és ezzel a polgári konszenzus széthullását, meg kell kérdeznünk: miért van ez így? Hogyan tudjuk a közösségi életet ismét megtanulni? Bizonyára csak úgy, hogy szellemi alapokat találunk a megosztottság áthidalására és az egymás elfogadására irányuló készség felébresztésére. Az Egyházban is létezik a pártokra és csoportokra bomlás folyamata; ezek aztán alig képesek egymást kölcsönösen ugyanazon közösség tagjaiként elismerni. Az egység egyházi és polgári síkon bekövetkező széthullása kéz a kézben járnak. Az azonban egyszerűen nem igaz, hogy manapság többé nem lehetséges a közöset közösen kijelenteni. A katekizmus nem egyes csoportok véleményét akarja visszaadni, hanem az Egyház nem általunk kitalált hitét. Csak az alapvető és lényeges tanításban való egység teszi lehetővé az életteljes sokféleséget. Már meg is mutatkozik, hogyan hív életre a katekizmus sokféle kezdeményezést és hogyan jön létre két dolog: új közösségi lét, és az Egyház újabb megtestesülése a világ különböző részeiben. Az eddig elmondottakban a katekizmus módszerére és egyházi érvényére nézve már fontos döntések foglaltatnak. Ezekből ugyanis közvetlenül következik, hogy a katekizmus nem megfogalmazóinak magánvéleményét adja elő. A bizottságnak arra kellett ügyelnie, hogy az Egyház hitét olyan pontosan és gondosan adja vissza, amennyire csak lehetséges, hiszen a „katekizmus” szó nyilvánvalóan magában foglalja a hit átadására vonatkozó megbízást is: amit az Egyház hisz, úgy kell kimondani, hogy ez a hit számunkra, mint jelenidejű történés és mint ige hozzáférhető legyen. Nem volt könnyű e kettős megbízatást összeegyeztetni. Ismét egy alternatíva előtt állunk, amelynek eldöntésén sokáig fáradoztunk. Inkább „induktív” módon járjunk-e el, a mai világban élő embertől Istenhez, Krisztushoz, és az Egyház felé haladva, és ezért inkább „bizonyító módon”, mintegy a mai élet által felvetett kérdésekkel állandó csendes párbeszédben állva építsük-e fel a szöveget, vagy induljunk ki magából a hitből, majd fejtsük ki saját
