Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1994 / 3. szám - Isten irgalmassága - Ratzinger, Joseph - Viz László: A katekizmus: irodalmi műfaj, címzettek és módszerek

A KATEKIZMUS: IRODALMI MŰFAJ, CÍMZETTEK ÉS MÓDSZEREK

51

belső logikáját követve, kevésbé bizonyítva, mint tanúságot téve? A kérdés rögtön gyakorlativá válik, ha fontolóra vesszük, hogyan is akarjuk elkezdeni a könyvet, hol találjuk meg a megfelelő kiindulást? Nem a modern világ összefüggései ecsetelésének kellene-e mindjárt a szöveg elején állnia, hogy aztán abból felnyithassuk az Istenhez vezető ajtókat? Nem merül-e fel egyébként tűi könnyen a gyanú, hogy a konkrét valóságtól távol, egy pusztán gondolati képződményben mozgunk? Többször megvitattuk, mindkét lehetséges indítást, és a döntéseket megannyiszor módosítottuk. Végül mégis csak megegyeztünk abban, hogy a jelen elemzései mindig magukban foglalnak valami önkényes elemet és túlságosan is függenek a választott vizsgálati szemponttól; meg abban, hogy az általános világhelyzet tulajdonképpen nem létező valami: egy Mozambikban vagy Bangladeshben élő ember viszonyai (hogy véletlenszerű példákat vegyünk) mégis csak egészen mások, mint azé az emberé, aki Svájcban vagy az Egyesült Államokban van otthon. Azon kívül azt is látnunk kellett, milyen gyorsan módosulnak a társadalmi körülmények és az emberi tudatállapotok. A mindenkori „mentalitásokkal" folytatott párbeszédet természetesen nem szabad abbahagyni, de az éppenséggel a helyi egyházak feladatkörébe tartozik, ahol a kívánatos sokféleségnek helye van. A katekizmus mégsem egyszerűen deduktív módszerrel halad előre, mert hát a hit története világunk egyik valósága, és e valóságnak megvannak a maga tapasztalatai. A katekizmus ebből indul ki, egyaránt figyel az Úrra és Egyházára, majd pedig az így meghallott és felfogott szót adja tovább, annak saját logikájában és belső erejében. Mégsem egyszerűen „időfölötti”, és nem is akar az lenni. Csupán elkerüli, hogy túlságosan a pillanatnyi helyzethez kötődjék, mert az egység szolgálatát nem csak egyidejűleg, ebben az órában akarja ellátni (szinkron), hanem az „időn túl” is (diakron), nemzedékeken keresztül, amint azt különösen a 16. századi nagy katekizmusok tették.

Fordította: Víz László