Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 3. szám - Isten irgalmassága - Ratzinger, Joseph - Viz László: A katekizmus: irodalmi műfaj, címzettek és módszerek
A KATEKIZMUS: IRODALMI MŰFAJ, CÍMZETTEK ÉS MÓDSZEREK 49 elevenségéért. A zsinat utáni válság idején éppen a laikusoknak ez az érzéke járult hozzá a „szellemek megkülönböztetéséhez”. Emiatt a könyvnek alapvetően az érdeklődő laikusok számára is olvashatónak kell lennie, olyan könyvnek, mely nagykorúságuk zálogát, és a hittel kapcsolatos saját tudásuk eszközét képezi. Nem csak felülről kapnak oktatást, hanem maguk is kijelenthetik: ez a hitünk. A siker már ma igazat látszik adni ennek a megfontolásnak. Sok hívő akarja önállóan tanulmányozni az Egyház tanítását. A teológiai hipotézisek váltakozásából, és azoknak a médiákon keresztül történő, gyakran igen kétes értékű eredménnyel járó terjesztéséből keletkező zűrzavar közepette saját ismereteik alapján akarják tudni, mit tanít az Egyház és mit nem. Nekem úgy tűnik, hogy e könyv iránti érdeklődés fölér Isten népének egyfajta népszavazásával azon erők ellen, akik a katekizmust haladásellenesnek, megjelentetését valamiféle centralisztikus római fegyelmező gesztusnak állítják be. Bizonyos körök ugyanis ilyenféle jelszavakkal védelmezik saját kizárólagos monopóliumukat a teológiai nézetek kialakítására az Egyházban és a világban, miközben nem engedik magukat zavartatni a laikusok erre vonatkozó saját kompetenciájuktól. Egyébként a katekizmusnak természetesen a katekézis ősi feladatát, az evangelizálást kell szolgálnia: felkínálja magát segítségül az agnosztikusoknak, a kérdezőknek és a keresőknek, hogy megismerjék, mit is hisz és mit kíván megélni a katolikus Egyház. Persze el kell ismerni, hogy ebben a körben gyakran felmerült a kérdés, amit a bizottságban nekünk is újra és újra fel kellett tennünk: nem túl nagy célkitűzés az egész Egyházra érvényes közös katekizmus megalkotása? Nem vezet ez megengedhetetlen uniformizáláshoz? Újra és újra hallanunk kellett a szemrehányó kérdést is, vajon nem a 2 Jó példáját találjuk ennek a már félig elrozsdásodott és előregyártott elemekből összerakott kritikának H. Küng „Világkatekizmus?" című állásfoglalásában, in: Concilium 29 (1993) 273. Ismét megállapítja, hogy egy „római pártkatekizmusról" van szó, amelyben mindent „egy kuriális bizottság döntött el" (273). Egy pillantás a bizottsági tagok és munkatársak nevére, meg a világszerte alkalmazott véleménykutatás eredményeire máris megmutatja, kik adnak itt le pártvéleményeket. Ha Küng még ki is oktat bennünket, hogy a - lényege szerint a testet érintő - szűzi szülés „középkori” szemléletet tükröz, akkor meg kell kérdeznünk, hol marad a történelmi tárgyilagosság? Alaptalanul harcoltak volna az atyák a deketizmus ellen?
