Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 3. szám - Isten irgalmassága - Ratzinger, Joseph - Viz László: A katekizmus: irodalmi műfaj, címzettek és módszerek
48 JOSEPH RATZINGER kivitelezés folyamán rögzítettek végérvényesen. A tizenkéttagú bizottság tanácskozásai számára a „Kis Katekizmus” és a „Nagy Katekizmus” közötti megkülönböztetés lényeges segítségnek bizonyult. A kompendium szó túlságosan is a gyűjteményes kötetekre emlékeztetett volna, melyeket inkább a tudományos könyvtárak, mint az átlagos olvasó számára gondoltak ki. A „katekizmus” címmel a könyv kilép a szakirodalom köréből; nem valamiféle szaktudományt nyújt, hanem igehirdetést. Ezzel már érintettük is a cím körüli vita mögött rejtőző tulajdonképpeni kérdést. Kinek a számára íródjék egyáltalán ez a könyv? Kik legyenek a címzettjei? És ezzel kapcsolatban a további kérdés: milyen módszereket alkalmazzon? Milyen nyelven beszéljen? Kezdettől fogva világos volt, hogy nem lehet szó egy „Cathecismus minor”-ról, tehát egy vezérfonalról, amit közvetlenül a plébániai vagy iskolai gyakorlatban kell majd alkalmazni. Hogy közös tankönyv lehessen, ahhoz több kultúra sajátos igényeit kellene figyelembe venni; e vonatkozásban a pedagógiai közvetítés módozatai szükségszerűen igen eltérőek. Akkor tehát „Nagy Katekizmus”. Dehát végül is kinek szánjuk? A Trienti Zsinat azt mondta: „ad parochos”, a plébánosoknak. Akkoriban ugyanis gyakorlatilag ők voltak az egyetlen hitoktatók, minden esetre a katekézis elsődleges felelősei. Időközben a hitoktatás szolgálata tetemesen kiszélesedett. Egyszersmind nagyobb lett a katolikus világ is, amelyhez ennek a könyvnek szólnia kellett. így egyeztünk meg abban, hogy mindenek előtt azokra kell gondolnunk, akik a katekézis egész szerkezetét összetartják: a püspökökre. Elsősorban tehát nekik szolgáljon ez a könyv, és azon munkatársaiknak, akik a katekézis kialakításáért a különböző helyi egyházakban felelősek. Rajtuk keresztül legyen a hitben és annak hirdetésében való benső egység könyve; másrészt rajtuk keresztül legyen garantálva a közös tartalom helyes átültetése a helyi viszonyok közé. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a katekizmus pusztán néhány „kevésszámú kiválasztott” számára fenntartott könyv maradjon. Ez semmiképpen sem felelt volna meg az Egyházra, és benne valamennyiünk közös felelősségére vonatkozóan a II. Vatikáni Zsinat által tanított és megújított értelmezésnek. Az Egyházban a laikusok is felelős „társhordozói” a hitnek; nem csak befogadói a tanításnak, hanem a hittartalom iránti érzékük révén azt tovább fejlesztik és tovább adják. Egyaránt jótállnak állandóságáért és
