Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 2. szám - Európa lelkisége - Straub, Eberhard - Gál Ferenc (ford.): Egy ország - sok nemzet (Gondolatok az "egyesült" Európáról)
EGY ORSZÁG - SOK NEMZET 49 A demokratikus Európa csak nemzeti stílusokból összekevert egyveleg lehet, ahol a nacionalizmust legföljebb egy elvont internacionalizmus enyhíti. De ki fogja meghatározni, hogy mi a nemzetközi és mi annak ellentéte? Azt mindenki vallja, hogy az egyesülés elkerülhetetlen és hogy Európából nem „egyedi személyt” kell csinálni, ha az egyesítés nem akar megmaradni üres szólamnak vagy gazdasági kényszermegoldásnak. Lehet beszélni kölcsönös segítésről, szolidaritásról, szövetségről. Ám ezek mind csak érzelmes visszaemlékezések a régi világra, amely magától értetődően kulturális elittel rendelkezett. Ugyanis ez az elit érezte a haza iránti elkötelezettséget, emellett pedig nagy összefüggésekben gondolkozott és érzett. Európa akkor is volt, amikor még nem beszéltek róla. Ma mindenki Európáról európai kultúráról beszél, pedig az emberek keveset tudnak egymásról, s nem beszélnek olyan nyelvet, amelyen mindenki eligazodna. A nemzetek mindent szétválasztottak, miközben saját meghatározott területeiket egymással „harmonizálták”, és éppen ezt nevezik egységesítésnek. Az ilyen egységesítéstől a legtöbb európai idegenkedik. Mivel demokratikusak, azok is maradnak, mert nincs más választás, viszont valamilyen egységre törekedni kell, ami elősegíti az életviszonyok összehangolását. Paradox módon európaiatlanná kell tenni magukat, le kell mondani sok élő összefüggés emlékéről, amely meghatározta sajátosságaikat, hogy otthonossá tegyék azt, amit a mai európaiak Európának mondanak. Ez nem esik különösebben nehezükre, mert az eljövendő Európának kevés köze van a szövetséghez, a kölcsönös segítéshez és egyéb tiszteletreméltó hagyományhoz, hanem inkább abban merül ki, hogy az angol fennsíkon a francia sajtot olasz borral, német kenyérrel, spanyol zene mellett fogyasztják. A régi világ kevéssel járulhat hozzá ehhez a nagy demokratikus örömhöz. Legföljebb bosszúságot vált ki, mert az emlékezés az úgynevezett „műveltségi örökségre” csak rontja a jó hangulatot. Fordította: Gál Ferenc
