Communio, 1994 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 2. szám - Európa lelkisége - Straub, Eberhard - Gál Ferenc (ford.): Egy ország - sok nemzet (Gondolatok az "egyesült" Európáról)
EGY ORSZÁG - SOK NEMZET 47 nekik kell Európát vezetni. A franciákat viszont az lelkesítette, hogy ők irodalommal, tudománnyal, művészettel gazdagítják a népeket, s ha nem tudták ezeket a népeket maguk mellé állítani, még mindig megvolt a lehetőség, hogy emlékeztessék őket a szabadságra, nehogy a spanyol igát magukra vegyék. II. Fülöp óta a spanyol királyok nemcsak az Ibér félsziget urai voltak, hanem a Habsburg birodalomban is örököltek hercegségeket. Amellett elég büszkék és diplomatikusak voltak, hogy országukat úgy tüntessék fel, mint a béke és jólét otthonát, amiből kiszakadni igazi veszteség lenne. Valójában flaman- dok, vallonok, olaszok, katalánok, franciák és németek tartoztak ehhez a birodalomhoz, vagy legalábbis annak érdekszférájához. A Habsburgok nem akarták a különböző korona-országokat erőszakosan egyesíteni, nem vezettek be egyetlen nyelvet és azonos jogrendszert. Mindegyiket a maga módján kormányozták, hogy lehetőleg ne adjanak okot a panaszra és az elégedetlenségre. A vallási különbség nem akadályozta őket, hogy például a német luteránusokkal egyessé- get kössenek, hiszen a vallásháború uralmukat veszélyeztette. Az uralkodóháznak és a különböző országoknak vagy tartományoknak az egységét csak úgy lehetett megőrizni, ha sikerült olyan feladatokat kitűzni, amelyekből mindegyik hasznot húzott, és olyan politikát csinálni, amelyről mindegyik látta, hogy nem tanácsos vele szembeszegülni. A spanyol királyok és diplomatáik ügyesen kialakították az egybehangolás művészetét. Az államok szövetségét meghagyták laza köteléknek, de arra törekedtek, hogy legalább a mag-tartományokban elérjenek valamiféle érzelmi egységet, és bizonyos körülmények között - mint például a harmincéves háborúban - azt katonai szövetséggé alakíthassák át, illetőleg széleskörű „ligává” építsék ki. A római példa mindig jelen volt: a sok népből és tartományból érdekszövetséget kell alkotni, amely az elérhető béke ígéretével a vonakodókat is meggyőzi az odatartozás előnyéről. A cél az volt, hogy egyetlen alattvaló se érezze magát „külföldinek”. Az az idő már elmúlt, amikor osztogatni lehetett a civis romanus címet, hiszen az olaszok, flamandok, németek nem akartak ciuis hispanusok lenni, mert megvoltak a sajátosságaik és értékeik, amit a spanyolok tudomásul vettek. A spanyol királyok nem gondoltak arra, hogy a katalánokat vagy a portugálokat kasztilliaiakká tegyék, hanem
