Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Ambaum, Jan - Gál Ferenc (ford.): Remélhetjük-e, hogy a pokol üres?
60 JAN AMBAUM Azt a módszert, ahogy Teilhard a problémát lényegében megkerüli, az újkorban különböző módon ítélték meg. A pietista Johann A. Bengel (1687-1752) kiszámította, hogy az 1836-ik év lesz a kezdete az ezeréves országnak, amelyben a khiliaszták példája szerint, megkezdődik a nagy harc a jó és a rossz között. F. Schleiermacher (+ 1834) összeegyeztethetetlennek tartotta az örök büntetést Isten irgalmával. E. Tröltsch (+ 1923) bizonyos agnoszticizmussal jegyzi meg, hogy nem lehet tudni, Isten mit tesz azokkal, akiket nem választott ki az üdvösségre.23 Napjainkban Karl Barth mélyebben és kifejezettebben foglalkozott az apokatasztaszisz problémájával. Alapjában elfogadja Krisztus ítéletét ellenségei felett, ezért az apokatasztasziszról szóló tanítást nem követi egészen.24 Viszont a kegyelem hatását annyira nyomatékozza, hogy eljut egy bizonyos mérsékelt apokatasztasziszhoz. Kitűnik ez abból is, ahogyan pl. Júdás sorsát tárgyalja. Júdás ellentéte Krisztusnak az igehirdetés dinamikus keretén belül. Barth elgondolása szerint az igehirdetés a maga ígéret jellegével megakadályozhatja, hogy Júdás és Jézus (illetőleg az elvetettek és a választottak) között abszolút ellentét legyen. Az igehirdetés keretében tehát csak „nyitott ellentét” van. „Erre a nyitott ellentétre kell gondolni az Egyháznak és minden hívőnek, amikor az ember végleges elvetésének kérdése szóba kerül. Az Egyház tehát nem hirdethet sem apokatasztasziszt, de nem beszélhet Krisztus kegyelmének tehetetlenségéről sem, sem pedig arról, hogy az ember gonoszsága nagyobb, mint Isten kegyelme. Az ellentéteket nem szabad elmosni, de nem szabad két külön hatalomként szembeállítani az emberi gonoszságot és Krisztus kegyelmét. Valójában a »Jézusért« és a »Júdás ellen« szóló érvek állanak egymással szemben, de az nyitva marad, hogy ebből mit lehet levonni Júdás megtérésére vagy elvetésére vonatkozólag, s az igehirdetésnél marad ez a helyzet.”25 Hans (Jrs von Balthasar (+ 1988) K. Barth teológiájának értelmezésében két modellt különböztet meg, amelyek az eszkatologikus remény feszültségét jellemzik: „Mindnyájan, akik ebben az irányban 23 A német szerzőkhöz lásd: L. Scheffczyk id. cikk 44-46. 24 K. Barth, Kirchliche Dogmatik 11/2, 1974, 529. 25 Uo.
