Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Ambaum, Jan - Gál Ferenc (ford.): Remélhetjük-e, hogy a pokol üres?
REMÉLHETJÜK-E, HOGY A POKOL ÜRES 61 gondolkoznak (vagyis a végső célt erősen hangoztatják), tudatában vannak annak, hogy kimondhatatlan misztériumba ütköznek, amelyet azonnal félreértenek, ha úgy látják, hogy az kizárja az ellentétes állítást, vagyis ha nem úgy kezelik, mint „misztériumot”, amely bár úgy áll az Egyház igehirdetésében, mint „szent, nyilvános titok", de másként nem közelíthető meg, csak hitben, reményben, szeretetben, és semmiképpen sem látásban és tudásban. A hit, remény, szeretet több, mint emberi tudomány. Több annál, de kevesebb a túlvilági színelátás- nál. Ezért kijelenthetjük: ezen a téren a tanúskodás alsó határa az „etosz”, az erkölcsiség, a felső (el nem érhető) határa a tudományos „rendszer”. Ha a rendszert hangoztatjuk, akkor vagy a metafizika zónájába kerülünk (ez a veszély Barthnál), vagy a gnózisba, vagy pedig a megkövetelt etosz alá jutunk vissza (ez pedig az általános dogmatikák veszélye).26 Itt külön ki kell emelni, hogy Balthasar szerint az eszkatológia nem a biztos tudás síkján tesz kijelentéseket, mintha az már a színlátásból táplálkozó ismeret lenne. Amikor Barth az apokatasztaszisz kérdését az igehirdetéshez kapcsolta, az Balthasar szerint a tudományos rendszer veszélyét hordja magában, s ettől óvakodni kell. Balthasar ezzel szemben úgy beszél az eszkatológiáról, mint misztériumról, amit csak hitben, reményben és szeretetben lehet megközelíteni. Korunkban a mindenség helyreállításáról szóló tanítás iránt való érdeklődést össze lehetne kapcsolni azzal a reménnyel és elvárással, amely a mindennapi életben is szerepet játszik. Az iparosodás, a természettudományos és technikai haladás korában olyan világkép alakult ki, amelyben az ember kreatív képességei túlsúlyban vannak. A természetben levő fogyatékosságot, tévedést, hiányt az emberi teljesítménynek kell pótolni. Az ember képes arra, hogy a súlyos helyzeteket megoldja vagy elkerülje. Amikor mindent tökéletesíteni akarunk, úgy látszik, hogy a rossz és a hiány egészen megszüntethető. Nemcsak a természetes folyamatoknál van meg ez a beállítottság, hanem antropológiai és lélektani viszonylatban is. A természet erőin való uralom fontos célként áll előttünk. Ez adja meg azt az összefüggést, amelyben az apokatasztaszisz-gondolat újra felvetődik, hiszen kapcsolatban van sok olyan erkölcsi kérdéssel, amelyek ma napirenden vannak (abor26 H. Cl. von Balthasar, Kari Barth, Darstellung und Deutung seiner Theologie, 1976, 368.
