Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 1. szám - Az ember és az örök élet - Ambaum, Jan - Gál Ferenc (ford.): Remélhetjük-e, hogy a pokol üres?
58 JAN AMBACIM szerben meglevő feszültségeket fel tudná oldani. Ez kitűnik a De príncipiis egyik szövegéből: „Előttünk állnak ilyen kérdések: Az akarat szabadságának megmaradása mellett hogyan dönthet Isten az értelmes lények üdvéről? Miért fogadja be az egyik Isten szavát készséggel és miért él annak követelménye szerint, és a másik miért zárja be előtte a fülét? Akik megvetik Isten szavát, amelyet felajánlanak nekik, azokat hogyan téríti jobb belátásra a büntetés és a szenvedés? És miért van az, hogy valakinek az Isten szava az üdvösség alkalmául szolgál, amennyiben hitével válaszol rá? Milyen okból és milyen alapon történik mindez? A háttérben milyen kifürkészhetetlen isteni bölcsesség, ismeret és döntés áll? Mindezt csak Isten ismeri és az ő Egyszülötte, „aki által minden lett” (Jn 1,3), s aki által „mindent újjáalakít” (ApCsel 3,21), valamint ismeri még a Szentlélek, aki az Atyától származik és aki által minden megszentelődik”.16 Origenész - összehasonlítva a korábbi hagyománnyal, Alexandriai Kelemennel és Ireneusszal - kétségtelenül kiélezte az apokatasztaszisz szó jelentését. Az ő számára az apokatasztaszisz már nem megvalósulás, teljesedés vagy jutalmazás. A kezdet és a vég azonossága alapján ez a szó egyetemes eszkatologikus jelentést kap: a végén minden teremtmény visszatér a teremtés eredeti jóságának állapotába. Origenész ezt a nézetet szerényen mint feltételezést hirdette, de tanítványai nem voltak ilyen tartózkodók. Ok az első és második hullámban mesterük elméletét erőteljes rendszerré építették ki, amely annyira zárt volt, hogy újabb kérdéseket nem engedett érvényesülni. Mivel a tudás bizonyosságával léptek fel, tanításukat az Egyház elítélte.17 Kísérlet a rendszeres kifejtésre A teológiai magyarázatnál ügyelni kell arra, hogy a végső dolgokról szóló tanítás és a többi keresztény hittétel között meglegyen a szoros kapcsolat. Leo Scheffczyk az apokatasztasziszt elutasító tanítás dogmatörténeti hátterét így foglalja össze: „Mindig megvolt a követelmény az igazságosság és a kiegyenlítődés, a büntetés és az engesztelés 16 Uo. III, 58. 17 DS 411, DS 438.
