Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 4. szám - Isten neve - Le Gall, Robert - Török József (ford.): Isten nevei a liturgiában
ISTEN NEVEI A LITURGIÁBAN 41 Ennek a kinyilatkoztatásnak az értelme homályos marad, mert az első kijelentést („Én vagyok, aki vagyok”) többféleképpen lehet fordítani: „Én vagyok, aki vagyok”, „Én vagyok, aki van”, „Én vagyok, aki leszek”, vagy „Én leszek, aki vagyok”, a héber imprefectum bonyolult jelentései szerint. Az bizonyos, hogy a lét értelme benne van ebben a „meghatározásban” (valamint a rövidített változatban: „Én vagyok”), de az, ami igazán előtérben van, az Istennek a népe érdekében véghezvitt tette: „Az, amit értetek teszek (a kivonulás idején), megmondja nektek, ki vagyok számotokra, ki akarok lenni számotokra, miközben kinyilatkoztatom, hogy ti kik vagytok számomra.” A jhuh tetragramm, amit helytelenül Jehovának, helyesen pedig Jahvénak ejtenek, olyan szó tehát, aminek sem pontos értelme, sem pontos kiejtése nem ismert. Úgy tűnik, hogy a létige ősi alakjához: huh kötődik (a hih helyett). Mivel nem vagyunk biztosak a szó pontos kiejtésében, „kétség kívül helyesebb meghagyni az első és egyszerű megnevező szerepét. Ez a név, amely először az Egyiptomból történt kivonulás során bukkant föl, és a Szövetséghez kötődött, az üdvtörténet folyamán folytonosan gazdagodik azzal a tapasztalattal és egyediséggel, amely a szeretett személyek nevének sajátja.”11 Úgy, amint van, Istennek ez a saját neve őt kinyilatkoztatja és elrejti: kinyilatkoztatja azon keresztül, amit tesz Izraelért és elrejti őt annyiban, amennyiben nem mondja ki teljes misztériumát. Isten úgy ismert, mint ismeretlen, de ez az ismeretlenségre vonatkozó ismeret része az igaz Isten megtapasztalása okozta szenvedésnek és örömnek egyaránt, egészen a színelátásig. Jahve neve egyetlen szóba sűríti a megismerhetetlent, ami Istentől származik, és ez nem más, mint O maga a szív rejtekén. Méginkább, mint a személyek vagy helyek emberi nevei, melyek rendelkezésünkre bocsátják a „megismerhetet- len képmását, amivel mi azokat megtöltjük” (amint Proust oly csodálatosan mondja), Isten neve olyan megismerhetetlenséget közöl velünk, ami nem tőlünk, hanem tőle származik: O az, aki megtölti vele szívünket.11 12 Izrael a maga zsoltáraiban és egészen sajátosan az allelu11 üo., 114. 12 A la recherche du temps perdu (Az eltűnt idő nyomában), Le cóté de Guermantes /, éd. de la Pléiade, t. II, 1988, Gallimard, Paris, 310. Három oldalt kell elolvasni, melyben a szerző bemutatja, hogy a sajátos benyomásokat őrző Guermantes név
