Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993 / 4. szám - Isten neve - Rouiller, Grégoire - Erdő Péter (ford.): Élet az Ő nevében
24 GRÉQOIRE ROUILLE negyedik is, amely antropológiai és teológiai szempontból érdekes: ez Jn 10,3. Az evangélista azt mondja, hogy a jó pásztor szorosan kötődik juhaihoz. Közöttük a szónak mint közlési eszköznek fontos szerepe van. A szöveg pontosan megjelöli ezt: „A juhok hallgatnak szavára, ő pedig juhait nevükön szólítja és vezeti őket.” Ezt a kijelentést szoros értelemben a pásztori munkával kapcsolatos információnak is fel lehet fogni.2 Mégis, jelentősége sokkal nagyobb ennél a jánosi teológiai összefüggésében. A „szó”, a „kölcsönös ismerés”, a „hallgatás” ott valóban elsőrangú fontosságúak. Az igazi pásztor szerepe az, hogy „tanúságot tegyen az igazságról” (vö. 18,37). Ez az igazság pedig megkívánja, hogy hallgatója „az igazságból való” legyen, s így képes annak meghallgatására és elfogadására. Ez olyan megismerés, mely máris megnyitja az örök élet forrását, és lehetővé teszi, hogy közösségre lépjünk az Atyával és a Fiúval (vö. 17,3). A „mindenkit nevén szólít” kifejezés arra hívja fel figyelmünket, hogy a „név szerinti” megszólítás kinek-kinek a meghívását jelenti, és előkészíti a Jelenések könyve (2,17; 3,5.12) csodálatos fejleményeit, melyek felmagasztalják azoknak a misztériummal teljes és egyedi azonosságát, akik megőrizték a Jézusról szóló tanúságot. Az Atya neve Hét ízben említi a negyedik evangélium az Atya „nevét” (5,43; 10,25; 12,28; 17,6. 12.26). Ehhez járul a 12,13-ban foglalt idézet („aki az (Jr nevében jön”). Ahhoz a kimondhatatlanhoz érkezünk el, amit maga a „név” szó hordoz magában. Egyelőre csak a jánosi teológiának azokat a fontos szempontjait kívánjuk bemutatni, amelyek ezekben a szövegekben rejlenek. Közülük is elsőként azt az elsődleges helyet kell hangsúlyoznunk, melyet az Atya foglal el az evangélium egészében. Állandóan úgy jelenik meg, mint alapító jelenlét, abszolút eredet, minden élet és minden küldetés egyetlen forrása. Jézus szereti hangsúlyozni az őt küldő Atya akaratának elsőbbségét. Állandóan ismétli; hogy mindent tőle kapott: létét, igéjét, tetteit, tanítványait. 2 Emilie Carles ír le hasonló esetet a pásztoréletből (E. Carles, Mes rubans de la St-Claude, Encre,Paris 1982, 64-65).
