Communio, 1993 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1993 / 4. szám - Isten neve - Rouiller, Grégoire - Erdő Péter (ford.): Élet az Ő nevében

ÉLET AZ Ő NEVÉBEN

25

Nem is mond és nem is tesz semmit magától. Ez megteremti annak lehetőségét, hogy az evangélium magyarázatában a hangsúlyt hol a Fiúra, hol az Atyára helyezzük. A szerző érvelési stratégiájára érzékeny szentírásmagyarázók szívesen beszélnek a negyedik evangélium kapcsán „krisztológiai összpontosításról”. Ez az evangélista ugyanis minden szöveget felhasznál azon igazság bemutatására, melyet Jézus hozott, és amely végső soron az O fiúisteni személyében rejlik. Mégis, mivel tudatosul, hogy a Fiúban minden ajándék, a negyedik evangéliumot joggal tekinthetjük az Atya evangéliumának is. Jézus szava, mely szerint „aki engem lát, látja az Atyát is”, kapcsolatot teremt eközött a két szemlélet között. Mindaz, ami megláttatja a Fiút önmagában, egyúttal azAtya kinyilatkoztatása és közlése is. De térjünk rá magukra a szövegekre!- A fenti meggondolások megvilágítják, milyen súlyos következményekkel jár annak a Fiúnak az elutasítása, aki azt állítja (és ez az Atya „Nevének” első említése), hogy: .Atyám neuében jöttem” (5,43). Emberi hagyományokban bízva („ha valaki más jön a saját nevében, azt elfogadjátok”) elutasítani az Atya küldöttét, ez egyet jelent Mózes elárulásával és Isten szeretetének hiányát bizonyítja („Megismertem, hogy nincs meg bennetek Isten szeretete” - 5,42). Megjegyzendő, hogy ebben a szövegben éppúgy, mint 10,25-ben („a tettek, melyeket Atyám nevében végzek”) elég nehezen lefordítható az az árnyalat, amit az elöljárószó használata sugall. Jézus „az Atya nevében” jött és cselekszik3, vagyis a jelenlétnek, a hatalomnak és a közösségnek abban a „terében”, amely az Atyáéval közös. Őt elutasítani annyi, mint elutasítani az Atyát, és nem tartozni Jézus, a Pásztor juhai közé (10,26).- A főpapi imában található négy előfordulás (Jn 17) ugyanebbe az irányba mutat. Az Atya „megadta” Nevét a Fiúnak (11. és 12. vers), vagyis megajándékozta a saját határtalan ismeretével és a vele való tökéletes közösséggel („én és az Atya egy vagyunk” - 10,30). így Jézus is meg tudja ismertetni ezt a „Nevet” azokkal, akiket az Atya neki adott tanítványul, akiket előzetesen hozzá vonzott (vö. 6,4). Ő

3 Igaza van I. De la Potterie-nek (La uéríté dans S. Jean, AB 73, Roma 1977, 365) mikor úgy véli, hogy János itt a -ban, -ben jelentésű elöljárószót (a görögbe: „en") metaforikus térmegjelölésként használja.