Circulares litterae dioecesanae anno 1942. ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae
I.
2 449. sz. A fő egyház- megyei zsinati határozatok életbelépése. 9413. sz. Kongruás káplánok rendkívüli segélye. 8919. SZ. Szent Antal persely 20%-a. Nemzetünk nehéz napjaiban, történelmünk tanúsága szerint, mindig akadtak olyanok, akik egyházunk és hazánk igazi érdekeivel szemben megkísérelték, hogy saját önző céljaik vagy kiforratlan elgondolásaik szolgálatába állítsák a haza polgárait. Papjaim nemzeti feladatot is teljesítenek tehát, amikor hitünk elveinek hangoztatásával honfitársaik figyelmét az örökérvényű igazságokra irányítják és ezáltal megóvják a végveszéllyel fenyegető kísérletezésektől. Hazánknak továbbra is Szent István országának kell maradnia, melyet a keresztény elvek és a hazaszeretet újabb ezeréveken át tartanak fönn függetlenül. Nem mosódhatnak el határaink, nem alakulhat át lelkületűnk nemzetközivé, mert különben a pusztulás útjára léptünk és nem valósítjuk meg fiúi hűséggel azt az elgondolást és feladatot, melyet Isten minden nemzet és így elsősorban Szent István országa elé kitűzött. Tisztelendő papjaim a népből nőttek ki, a néphez van küldetésük is, azért elsősorban hivatottak arra, hogy hitünk elveinek hirdetése mellett nemzetünk független fönn- maradását minden erővel szolgálják, szóval és példával a józan, gerinces állásfoglalásra adjanak irányítást. Mivel a főegyházmegyei zsinat határozatai a közeljövőben megjelennek, a hatálybalépés napjául február 15-ét tűzöm ki. Addig is tanulmányozzák át a határozatokat, hogy életbelépésük zökkenés nélkül történhessék. A határozatokat a főgyházmegye minden papjának, plébániájának és lelkészségének meg kell szereznie. A teljes vászonba kötött példányok ára 5 P, a budapesti és vidéki városi plébániák részére 30 P, a többi plébánia és lelkészség részere 10 P. Ez utóbbiak közül az egészen szegény plébániák és lelkészségek 5 P engedményt kaphatnak. A m. Jkir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 7955/1941. I. ü. o. számú rendeletével az esztergom-főegyházmegyei kongruás káplánok részére, rendkívüli segély címén 9200 pengőt engedélyezett. Ezt az összeget, helyi jövedelmük figyelembevételével, 60, 93, 120 és 160 pengős tételekben 77 káplán közt osztottam szét. 0 ^ ^zent Antal perselyek jövedelmének 20/o-at eddig a Budapesten kívüli plébániák a foegyházmegyei szociális-karitatív szakosztály központjába, Dorogra küldték. Mivel a plébánosok nagy része e szokás megszüntetését kérte, bár a központi hozzájárulással a kapott adományok mindig nagyobbak voltak a megküldött összegnél, 1942. január 1-től további intézkedésig felfüggesztem a 20%-nak a Központba küldését. Természetesen nem is igényelhető segély vagy adomány a Központtól. Az elszakítás idején a hívek és a papság 448. sz nagy áldozatkészséggel létesítették a komáromi a komároi Marianumot. Ezzel óhajtották biztosítani azt, Marianur hogy a katolikus magyarságnak megfelelő támogatás papjai legyenek. Azóta is nagy áldozatokat hoztak egyesek és esperesi kerületek azért, hogy az intézmény fönnmaradhasson és a szeminárium számára kispapjelöltekről gon- doskodhassék. Amikor az eddig végzett munkáért és a mostanáig hozott áldozatokért főpásztori köszönetemet kifejezem, az intézetet továbbra is papságom jóakaró támogatásába ajánlom. Az új iskolaévtől kezdve magam is öt növendék számára óhajtok ingyenes helyről gondoskodni. Ismételten előfordult, hogy egyes posta- hivatalok a portókötelesen küldött levelek után nemcsak a rendes bélyeg árát szedték be, hanem meg is büntették a címzettet, mint ahogy azt a felülbélyegzés nélküli leveleknél szokták. Közlöm tehát Papjaimmal, hogy a m. kir. kereskedelemügyi minisztérium 3917/1926. X. szám alatt utasította a postahivatalokat, hogy az egyházi hatóságok, hivatalok és szervek által „Hivatalból, portóköteles“, vagy „Hivatalos felszólításra“ jelzéssel feladott, illetőleg a részükre ugyanilyen záradékkal érkezett bérmentetlen levélpostai küldemények után csak az egyszeres (pótdíj nélküli) viteldíjat számítsák fel és szedjék be a címzettől. Azokban az esetekben, amidőn az egyházi szervek valamely állami, törvényhatósági, vagy egyházi hatóságtól, hivataltól, vagy egyéb szervtől kapott felhívásra válaszolnak és a viteldíjat arra akarják áthárítani, a „Hivatalos felszólításra“, ha pedig egyházi hatóságok egymáshoz vagy magánfelekhez ezek érdekében intéznek levelet és a viteldíjat szintén áthárítani szándékoznak, a „Hivatalból portóköteles“ záradékot alkalmazzák. A „Hivatalos felszólításra“ záradékkal ellátott leveleket a címzett hatóságnak, hivatalnak, illetőleg szervnek el kell fogadnia és annak viteldíját ki kell egyenlítenie; mit ha meg nem tenne, a postahivatal a küldeményt a postaigazgatóság útján az illető szerv felettes hatóságához juttatja el kézbesítés végett. Azon egyházi szervek között, amelyekre ez a rendelkezés vonatkozik, felsoroltatnak a 450. sz. „Hivatalbt portóköte les“ levele nem bírsí golhatók